Publicus

Publicus: Karácsony esélyesebb

Az MSZP-Párbeszéd-LMP jelöltjének akkor van a legnagyobb esélye, ha az összes ellenzéki párt beáll mögé – a DK-n kívül.  Ha a második fordulóban az első forduló második és harmadik helyezettje közös kampányt folytatnak úgy, hogy Karácsony Gergely lenne a miniszterelnök és Márki-Zay Péter a helyettese, akkor a válaszadók 48,8 százaléka szavazna a szövetségükre, 40,3 százaléka
Read More

|
Karácsony a legesélyesebb jelölt

Karácsony a legesélyesebb ellenzéki jelölt a Publicus felmérése szerint. A Publicus Intézet felméréséből kiderült az is, hogy ha csak Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Jakab Péter közül kellene ellenzéki jelöltet választani, kire szavaznának az előválasztáson résztvevő szavazók. Az intézet felmérése szerint Karácsony 34 százalékkal az első helyen, a Dobrev 31 százalékkal a második, Jakab pedig 23
Read More

Publicus: vezet az ellenzék

Az MSZP megelőzte a Momentumot. Az ellenzéki előválasztás továbbra is népszerű: a kormánnyal szemben álló oldal szavazóinak 74 százaléka úgy gondolja, hogy ezzel a módszerrel kell megtalálni a Fidesz ellenfeleit – derül ki a Publicus felméréséből. A két nagy politikai tömb nagyjából fej-fej mellett áll, a megkérdezettek 40 százaléka támogatná az ellenzéki szövetséget, 37 százaléka adna
Read More

Ellenzéki pártok: fej fej mellett

Folyamatosan erősödnek az ellenzéki térfél meghatározó szereplői. Az össz-ellenzéki eredmény pár százalékkal marad el a Fidesz támogatottságától. A Publicus Intézet a Népszava megbízásából augusztus 27–31. között 1009 ember megkérdezésével készített országos reprezentatív közvélemény-kutatásából kiderül, hogy az összes megkérdezett körében a Fidesz jelenlegi támogatottsága 30 százalék, továbbá a DK 9, az MSZP-Párbeszéd 8, és a Momentum 7 százalékon áll. Az LMP, a MKKP, és a Mi
Read More

Az ellenzék már legyőzné a Fideszt

Az önkormányzati választás után tovább erősödött az ellenzék. A Publicus Intézet felmérése szerint a népszerűségi listát még mindig a Fidesz-KDNP vezeti, de teljes összefogás esetén az ellenzék már az egész országban legyőzné a kormánypártokat. A legutóbbi mérések szerit a Fidesz 29 százalékon, a legerősebb ellenzék párt a DK, illetve a Momentum 8 százalékon, az MSZP
Read More

Publicus: jelöltek fej-fej mellett

Hajszálra ugyanannyit mért mindkét jelöltnek a választások előtt néhány nappal a Publicus Intézet. A választók 48-48 százaléka szavazna Tarlós Istvánra és Karácsony Gergelyre is a Publicus Intézet legfrissebb felmérése szerint, amit a Népszava megbízásából készítettek. Eszerint Tarlós Istvánt inkább a szakmunkás bizonyítvánnyal vagy csak 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők támogatják, náluk 55, illetve 54 százalékon
Read More

|
Ellenzéki pártok fej-fej mellett

Egymás nyakán az ellenzéki pártok – A Fidesz őrzi a fölényét, pedig csökkent azoknak a tábora, akik elégedettek azzal, ahogy „az országban mennek a dolgok”. Csak hibahatáron belüli eltérés van a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, a Momentum, valamint az MSZP támogatottsága között – derült ki a Publicus Intézet legfrissebb, a Népszava megbízásából készített pártpreferencia-felméréséből. A
Read More

Karácsony tudja legyőzni Tarlóst

A budapestiek 46 százaléka gondolja az előválasztás első fordulójában győztes Karácsony Gergelyről, hogy sikerrel vezetné Budapestet, miközben a DK jelöltjét, Kálmán Olgát csupán 37 százalék tartja alkalmasnak a főváros irányítására, a Momentum favoritjában, Kerpel-Fronius Gáborban mindösszesen 26 százaléka bízik – derül ki a Publicus Research legfrissebb kutatásából, amit a Népszava megbízásából készítettek. A Publicus kutatásából az is kiderül, hogy
Read More

Sargentini legyűri Orbánt

A kormánypropaganda sem tudta átírni a Sargentini-jelentést – Publicus Intézet felmérése szerint szeptember óta csak nőtt azok száma, akik tudják, az Európai Parlament a kormányt és nem az országot ítélte el. Az emberek több mint fele maga is megszavazná. Másfél hónap alatt sem tudta meggyőzni a Fidesz a magyarokat arról, hogy a szeptember közepén az
Read More

Nem futnak többé a Fidesz után

Egy megfogyott és berozsdásodott párttal kellene belevágni az ellenzék újrateremtésébe – az MSZP elnöke mégis azt gondolja, sikerülhet. Menetrendet tervez az EP-választásokig a szocialista választmány. Nincs mese, ellenzéket kell teremteni, és ez a feladat az MSZP-re vár; ki kell lépni a reagáló szerepből és bármit mond is a hatalom, csakis a mindennapokat érintő bajokról, illetve
Read More