pályázat

|
Idén is társasházi pályázatok

Hétfőtől lehet jelentkezni a társasházi pályázatokra! Erzsébetváros önkormányzata, idén is jelentős összeget fordít arra, hogy a kerületben élők életkörülményein javítson. A társasház felújítási pályázat segítségével az elmúlt évben több ház függőfolyosója, tetőszerkezete újulhatott meg. Az idei pályázatok elérhetővé váltak; kérjük a lakókat és a közös képviselőket, jelentkezzenek, használják ki a lehetőséget! Miden további információ elérhető
Read More

|
Növényesítési pályázat 2021.

Idén is elindult a Növényesítési pályázat! Erzsébetvárosban nagyon fontosnak tarjuk a zöldfelületek fejlesztését, növelését ezért idén is elindul a Növényesítési pályázat. A támogatás igénybe vehető többek között, meglévő zöldfelület beültetésére, meglévő zöldfelület termőképességének javítására, fák ápolására, növényesítéshez kapcsolódó eszközök beszerzésére, faültetésre vagy új zöldfelületek kialakítására. A támogatás összege legfeljebb 500 000 Ft. A pályázat benyújtására
Read More

|
109 ezer forint a háziorvosoknak

Összesen hatmillió forintot készül szétosztani az önkormányzat az egészségügyi szolgáltatók között. Az oltással kapcsolatos telefonköltségekre és adminisztrációs anyagköltségekre (pl. papír, irodai kellékek, toner, nyomtatópatron), valamint a praxisközösség kialakítása okán felmerülő kiadások támogatására praxisonként 109.000 forint támogatást igényelhetnek a háziorvosok – jelentette be a VII. kerületi önkormányzat a Facebook-oldalán. Az Erzsébetváros oldalán megjelent pályázat szerint összesen
Read More

MSZP: pályázzon a kormány!

Pályázat benyújtására szólította fel az MSZP elnökhelyettese a kormányt kedden a koronavírus-járvány gazdasági hatásait mérséklő, munkahelyvédelmi uniós alap (SURE) maradványösszegére. Komjáthi Imre szerint egymilliárd eurót kellene megpályázni, abból 80 százalékos bértámogatást lehetne fizetni. Az ellenzéki politikus az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón úgy értékelt, elhibázott, lassú és elégtelen a kormány járványkezelése. Komjáthi Imre szerint az
Read More

|
Iskola a Wesselényi utca 17-ben

Tehetséggondozó iskola költözik Belső-Erzsébetvárosba. Az ingatlan bérleti jogára kiírt pályázatot a Milestone Institute nyerte el, amely iskola középiskolásoknak nyújt magas szintű oktatást. Munkájukat eddig is nagy sikerrel végezték, ezt bizonyítja, hogy az intézet alapítása óta több mint 1000 diákjuk nyert felvételt a világ legjobb 100 egyetemére, köztük több mint 100 az Oxfordi és Cambridge-i Egyetemre.
Read More

Jó helyen lesz a Freeszfe

A polgármester szerint a kerület csak jól járhat a Damjanich utcai épület bérbeadásával. „Semmiféle olyan jelzés hozzám nem érkezett, hogy méltatlan körülmények között működne a zeneiskola” – mondta Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester a Keljfeljancsi című műsorban a 168.hu-n. A polgármester azért beszélt erről, mert az elmúlt napokban felcsap- tak az indulatok a Damjanich utca 4.
Read More

Kulturális központot nyitnak

Kulturális központot nyitnak az SZFE-ről kiszorított oktatók és diákok. Az erzsébetvárosi önkormányzat jelentett be, hogy egy nyitott alkotóműhelyről és kulturális központról szóló pályázattal nyerte el a Damjanich utca 4. szám alatti, felújított épület bérleti jogát a Várkonyi Zoltán Alapítvány, amely mögött az SZFE kormányzati megszállása ellen tiltakozók állnak. Az önkormányzat közleménye szerint: „ezzel Erzsébetváros egy
Read More

|
Nyári tábori pályázat 2021.

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata a 2021. évben Balatonmáriafürdőre szervezett nyári tábor támogatására előfinanszírozással pályázatot hirdet. Pályázók köre: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata fenntartásában és működtetésében lévő óvodák, a kerületi, állami fenntartásban és működtetésben lévő iskolákat támogató alapítványok, továbbá az önkormányzati fenntartású szociális és gyermekjóléti intézmény.Pályázat célja: Balatonmáriafürdőre szervezett nyári tábor támogatása.Pályázati feltételek:
Read More

|
Oktatási és kulturális célra

A hír röviden annyi, hogy bezár a Civilház, mivel az épületet oktatási és kulturális célra akarja bérbeadni az önkormányzat. A részletek kiderülnek az önkormányzat oldalára feltett pályázati felhívásból. (Tudom, tudom, a Wesselényi utca 17. sz. alatti épületet az előző vezetés átkeresztelte Eröművházra, de nekem már csak Civilház marad…) A döntésről Ujvári-Kövér Mónika alpolgármester a következőket írta fb-oldalán:
Read More

|
Elindult a bérlakás pályázat III.

Újabb lakásokra pályázhatnak az erzsébetvárosiak. Önkormányzati tulajdonú bérlakások rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételi kötelezettséggel történő bérbeadására. Meghirdetés napja: 2020. november 30. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata (1073 Bp. Erzsébet körút 6., továbbiakban: Önkormányzat) megbízásából az EVIN Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt. (1071 Bp. Damjanich u. 12.) (a továbbiakban: „Kiíró”) pályázati eljárás keretében önkormányzati tulajdonban lévő alábbi
Read More