összefogás

|
CBFM: Megvilágosodottak

A múlt hét közepén két budapesti MSZP-s politikus – Kiss László (III. kerület) és Szaniszló Sándor (XVIII. kerület) – váratlanul átlépett a DK-ba. A két polgármester szocialistaként kapott lehetőséget arra, hogy októberben közös jelöltként megméresse magát. Gondolom, nem mondok újat azzal senkinek, hogy az, hogy melyik ellenzéki párt hol és kit indíthat csak hosszú, hónapokig tartó és vitáktól egyáltalán nem mentes
Read More

Megkezdődött a NER lebontása

Molnár Zsolt szerint az önkormányzati választáson működött az a stratégia, amit az MSZP kitűzött maga elé. Sikeresnek értékeli a szocialisták szereplését, annak ellenére, hogy a megyei listás választás nem alakult számukra kedvezően. A Hírklikknek adott interjújában az MSZP pártigazgatója azt is elmondta: volt idő, amikor a szocialisták elkényelmesedtek, de mára újra megtanultak küzdeni. A fővárosi
Read More

Szekeres Imre: Hosszú menetelés

Az ellenzék, s benne az MSZP növelte polgármestereinek és képviselőinek számát Budapesten, a nagyobb és a kisebb városokban az önkormányzati választásokon, ahol képes volt az együttműködésre. Karácsony Gergely megválasztása – aki eredetileg az MSZP és a Párbeszéd jelöltje volt – lehetőséget ad arra, hogy az MSZP együttműködjön a fővárosi ügyekben a DK-val és a Momentummal,
Read More

Ötven nap a választásig

Még mindig a szocialisták rendelkeznek a legnagyobb országos hálózattal. A fővárosban található 289 egyéni körzet 35 százalékában az MSZP-Párbeszéd, 24 százalékában a Demokratikus Koalíció, 23 százalékában a Momentum, 7-7 százalékában az LMP és a Jobbik, 4 százalékában pedig a civilek indítanak jelöltet – írja a Népszava. Budapest 23 kerületéből 11-ben indít polgármester-jelöltet az MSZP-Párbeszéd, hatban
Read More

|
Közös képviselőjelöltek

A DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP képviselői pénteken aláírták az ellenzéki pártok kerületi megállapodását. Így az október 13-i önkormányzati választáson minden egyéni választókörzetben az öt ellenzéki párt közös képviselőjelöltje fog a Fidesz jelöltje ellen kiállni. Mindenki az európai Erzsébetvárosért! EVK: Ujvári-Kövér Mónika (DK) EVK: Borbélyné Bárdi Zsuzsanna (Momentum) EVK: dr.
Read More

|
Erzsébetvárosban is

Összefogtunk! A DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP képviselői ma aláírták az ellenzéki pártok kerületi megállapodását. Az október 13-i önkormányzati választáson minden egyéni választókörzetben az öt ellenzéki párt közös képviselőjelöltje fog a Fidesz jelöltje ellen kiállni, akikkel a tavalyi országgyűlési választáshoz hasonlóan győzni akarunk Orbán helytartói ellen! Mindenki az európai Erzsébetvárosért!
Read More

Gyorsan észhez tértek

A DK meggondolta magát: mégis támogatják az ellenzéki összefogást Szegeden – Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, a DK olyan szegedi körzetben is saját jelöltet akart indítani, amelyeket több cikluson keresztül sikeresen megnyert az MSZP. Az Összefogás Szegedért azonban ma arról adott hírt, hogy a DK is beállt az ellenzéki együttműködés mögé, nem indítanak külön
Read More

Karácsony: közös kampánystáb

Közös kampánystábot állít fel négy ellenzéki párt. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum vezetői megállapodtak abban, hogy az őszi önkormányzati választási kampány idejére egy közös politikai testületet és közös operatív kampánystábot hoznak létre. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelezte: korábban azt mondta, az előválasztás lezárulta után mindössze tizenkét órára van
Read More

Az ellenzék legyőzte a Fideszt

57-41 százalékra az ellenzék által támogatott független Márki-Zay Péter nyerte a hódmezővásárhelyi polgármester-választást a Fidesz-KDNP jelöltje ellen. Erre eredményre ne lehetett számítani: Lázár János városa a Fidesz egyik fellegvárának tekinthető, a Fidesz itt mindig simán nyert eddig. Az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, Együtt és a Momentum által támogatott jelölt minden előzetes jóslást,
Read More

|
Ajánlásgyűjtés

A Garay téren gyűjtöttük szombaton az ajánló aláírásokat az országgyűlési választáshoz. Az ajánlásgyűjtésre ugyan nem a legideálisabb volt idő, de a hangulat jó volt, rég nevettem ennyit. A Kétfarkúak győzködtek a Garay piacon, hogy írjak már alá nekik. Jópofák és szeretem a humorukat, de a választást ennél komolyabb dolognak tartom. Biztos velem van a baj,
Read More