kormányváltás

A cserbenhagyott nemzet

A nyugdíjminimum még mindig csak 28.500 forint. A Fidesz-kormány 3 ciklus alatt sem volt képes és hajlandó felemelni! Sőt, leszavazta az MSZP indítványait. Ez szégyen! Miközben a kormány tagjai és rokonaik, barátaik dubajoznak, luxusjactoznak, tétlenül nézték, ahogy egyre több idős ember számára problémát jelent a mindennapi megélhetés, az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek megvásárlása, a fűtés. Az
Read More

Kormányt akarunk váltani

„Az ellenzék győzelemre készül. Kormányt akarunk váltani és egy olyan új Magyarországot építeni, amelyben mindenki jól érzi magát” – mondta Tóth Bertalan az Inforádió Aréna című műsorában. Az MSZP társelnöke hozzátette: ezekben a pillanatokban a legnagyobb figyelmet a közös programra fordítják, amit civil szakértők bevonásával és a több ezer beérkezett javaslat beépítésével készítenek el. Az
Read More

Mindenkinek nagy a felelőssége

Mindenkinek nagy a felelőssége abban, hogy az előválasztás lezárultával a célt, amelyre szövetkeztünk, vagyis a kormányváltást elérjük. Ebben részt kell vállalnia civileknek, pártoknak, politikusoknak egyaránt. A magam részéről mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a baloldal, az MSZP, ezt a célt elérje, hogy az a zöld-baloldali program, amelyet évek óta képviselünk érvényre jusson az
Read More

|
Karácsony: Két kép, két világ…

Az egyiken egy aljas, cinikus, önző és gonosz hatalom aljas, cinikus és velejéig gonosz kiszolgálójának címlapja. Egy olyan hatalomé, amely a szegénység helyett a szegény embereket üldözi, a lakájmédiája pedig még uszít is ellenük. Ennek a politikának, ennek az aljasságnak és gonoszságnak az eltakarítása a kormányváltás egyik legfontosabb célja és értelme. El fogunk zavarni benneteket,
Read More

|
Támogassa Ön is!

Lezárult a jelentkezési határidő az előválasztásra, ahol előreláthatóan 200-nál is több képviselőjelölt és 7 miniszterelnök-jelölt méretteti meg magát. A cél és a tét azonban közös: a kormányváltás. Az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltje az LMP támogatásával Karácsony Gergely. Támogassa Ön is Karácsony Gergelyt a 2021. évi előválasztáson! Az előválasztás szükséges ahhoz, hogy a sokszínű ellenzék erői demokratikus
Read More

A lakhatás alapvető jog

A Fidesz-KDNP lakáspolitikája feltételekhez köti a lakáshoz jutást, csak azok számára elérhető, akik rendelkeznek megtakarítással és bankhitelbe taszítja azokat, akik nem rendelkeznek vagyonnal. Legyen ennek vége! A lakhatás alapvető jog! Ezért (is) kell kormányváltás. Az MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltjei és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt együtt elkötelezettek abban, hogy 2022 után olyan lakásprogramot indítanak el, amely mindenki számára
Read More

Korózs: Elszabadult az infláció

Amíg Matolcsy és Orbán elméleti vitákat folytat arról, hogy ki tudja jobban beindítani a gazdaságot, addig a gyakorlatban senki sem tesz semmit az elszabaduló árak megfékezéséért. Annak ellenére sem, hogy a drasztikus áremelkedések nem a „horizonton vannak”, hanem hosszú ideje a magyar valóság részei, ugyanis az áprilisi és májusi 5,1% után júniusban már 5,3% volt
Read More

Legyen adómentes a minimálbér

A NER-lovagok 11 éve gazdagodnak miközben a minimálbér-emelés még csak a „horizonton van”. Ha Orbán Viktor valóban tudná, hogyan viseli meg a válság a bérből és fizetésből élőket, akkor érdemi segítséget nyújtana a nehéz helyzetben lévőknek. Ehelyett azonban arról beszél, hogy a legalacsonyabb bérek emelése még csak a „horizonton van”, miközben az emberek már nap
Read More

„Hajrá MSZP! Hajrá összefogás!"

Nincs megállás, dolgozunk a Fidesz leváltásán! Biztos sokan hallottátok a hírt, hogy nemrégiben hat ellenzéki párt vezetői megállapodtak abban, hogy mind a 106 körzetben közös jelöltet állítanak! Örömömre szolgál, hogy a tegnapi elnöki találkozón újabb lépést tettünk előre: megállapodtunk, hogy közös ellenzéki programot dolgozunk ki az elkövetkezendő három-négy hónapban! – a szabadság, a jogbiztonság és
Read More

|
Ma mi dönthetünk!

„A közvélemény hallgat. Nem tudjuk, mi lesz, de eldönthetjük.” (Tóta W.)  Ma választ az ország. Dönthetünk, hogy minden maradjon, ahogy van, vagy dönthetünk egy jobb, egy élhetőbb, egy igazságosabb ország mellett. Ha ma elegen megyünk voksolni, együtt leválthatjuk a Fideszt. Menjünk el sokan, legyen mindannyiunk ünnepe a mai nap, legyen Karácsony! Tessék ma a változásra,
Read More