Az MSZP beállt Márki-Zay mögé

A Magyar Szocialista Párt Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában – írja a párt közleménye. „Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása alapján – bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, az MSZP elvárásaival összhangban álló baloldali-zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást.” Ezért arra kérik a párttagokat, hogy
Read More

Újabb rekord az előválasztáson

97 ezren szavaztak kedden. Az új szavazók negyede csak a második fordulóban vett részt, eddig több mint 260 ezren voksoltak az ellenzék jelöltjeire. Csúcsra pörgött kedden az ellenzéki előválasztás: mind az első, mind a második fordulót nézve részvételi rekordot jelentő 96 780 fő adta le szavazatát, közülük 77 432-en személyesen, 19 348-an pedig online, írja a Telex, az
Read More

Kunhalmi: erős frakciónk lesz

Az MSZP-Párbeszéd-LMP erős frakció lesz, már csak egy egyesítő miniszterelnök kell. Kiegyenlítetten erős pártok fognak listát állítani, az új miniszterelnök pedig a hat párt Közös Alap nevű, az egész társadalom érdekét szolgáló programját fogja levezényelni. Az MSZP és szövetségesei csalódottak és értetlenül fogadták az előválasztáson egyébként sikeresen szereplő miniszterelnök-jelöltjük, Karácsony Gergely váratlan visszalépésének hírét. A
Read More

Elkezdődött a második forduló

Nagyon sokan élnek demokratikus jogukkal, és szavaznak arra, ki legyen 2022-ben Orbán kihívója. Az MSZP kiveszi a részét a munkából, több mint 1100 emberünk dolgozik a sátrakban, a Villányi úti székház pedig az online szavazás központja. A második fordulóban az egész ország egy választókerületnek számít, így az ország valamennyi szavazópontján lehet voksolni. A szavazópontok listája
Read More

Kunhalmi: egyik jelölt mögé sem

Az MSZP társelnöke elmondta, miért nem állnak be egyik jelölt mögé sem a második fordulóban. Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt társelnöke azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy az MSZP minden erőforrásával támogatja az előválasztást, de Karácsony Gergely visszalépése után egyik jelölt mögé sem kíván beállni. Kunhalmi elmondta, hogy elnökségi döntés született arról, hogy sem Dobrev
Read More

|
Holnap indul a második forduló

Holnap indul és jövő szombatig tart az előválasztás második fordulója, melyben eldől, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója a jövő tavaszi országgyűlési választásokon. A szervezők azt ígérik, hogy a második körben már nem lesznek technikai problémák. A szavazólapokról fekete filctollal húzták le Karácsony Gergely nevét, miután az MSZP, a Párbeszéd és
Read More

MSZP: Álláspontunk változatlan

Reagálás Karácsony bejelentésére. Az MSZP azon túl, hogy tudomásul veszi Karácsony Gergely döntését, a továbbiakban is azért dolgozik, hogy 2022-ben megvalósuljon a változást akaró emberek és az ellenzéki pártok közös célja. Hisszük, hogy kormányváltásra van szükség ahhoz, hogy egy igazságos, szabad, szolidáris és zöld Magyarországot hozhassunk létre. Az előválasztás egy tisztességes, demokratikus verseny, amely elvezet
Read More

Egy hónap, és itt a lomtalanítás!

Idén november 5-7. között kerül sor a VII. kerületben a 2021. évi lakossági lomtalanításra. Az FKF a törvényi szabályozásnak megfelelően, évente egyszer, a kerületeken belül is eltérő időpontban szállítja el az ingatlanoktól, külön díjazás nélkül a budapesti háztartásokban keletkező nagydarabos lomhulladékot. A lomtalanítási időpontokat a kerületi önkormányza- tokkal egyeztetve határozza meg, a munkaszüneti napok figyelembevételével.  A kerületeket a Társaság körzetekre osztotta, amelyekből koncentráltan, egy-egy
Read More

Szószegővé válhat Márki-Zay

Kunhalmi szerint szószegővé válhat Márki-Zay, ha nem lép vissza. A szerdára egyre fokozódó sajtótájékoztatói-visszanemlépési hullámban megtudhattuk eddig, hogy Karácsony Gergely nem matekozik, és előre lép, nem vissza, valamint hogy Márki-Zay Péter ragaszkodik a felméréseknek az ő előnyét mutató valóságához. Hogy kinek kéne visszalépni ki javára a DK-s Dobrev Klára javára az előválasztás második fordulója előtt, az továbbra is rejtély. Ellenben az MSZP-s,
Read More

Karácsony nem lép vissza

Hatalomtechnikai játszmák miatt nem áldozza be azt, amiben hisz. Karácsony Gergely szerda délután 2 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, továbbra is tartja magát ahhoz, hogy nem lép vissza. Megismételte, amit már vasárnap is elmondott: “Nem visszalépek, hanem előre!”. Hozzátette, arról akar beszélni, hogy mit is jelent ez az előre lépés. Szerinte Magyarországot újraegyesíteni kell, ezt akarja képviselni
Read More