Vélemény

Kormányváltást! Korszakváltást!

Kormányváltást! Korszakváltást! – megjelent az MSZP előválasztási programja. „Hosszú, de tartalmas” – ajánlotta a nézők figyelmébe az MSZP „Kormányváltást! Korszakváltást!” címmel frissen megjelent előválasztási programját Tóth Bertalan, a párt társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken. A hatpárti programalkotás során ezt a programot ajánlják a szocialisták a demokrata ellenzéki szövetség másik öt pártja figyelmébe,
Read More

Hatvan-hetven MSZP-s jelölt

Hatvan-hetven körzetben lesz saját jelöltje az MSZP-nek az ellenzéki előválasztáson, a többiben a Párbeszéd jelöltjét fogják támogatni – közölte Tóth Bertalan egy pénteki sajtóbeszélgetésen. Újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy sehol sem fognak a Párbeszéd ellen indulni és még áprilisban döntenek arról, hogy melyik párt hol indít jelöltet. Az MSZP továbbra is Karácsony Gergelyt szeretné
Read More

Hargitai Miklós: Hárítás

Ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám – mondta Orbán Viktor tavaly júliusban (!), amikor már buzgón kúsztak fölfelé a számok. Ezek szerint (pontosabban a miniszterelnök szerint) nem jól végezték, mert lett második, majd szinte szünetmentesen egy harmadik is, és lett – eddig – 22500 halott, 700 ezer fertőzött, meg a
Read More

Batka Zoltán: Nemdiktatúra

Nem diktatúrában élünk, hanem szabad országban, és a magyarok eleve nagyon kényesek az ilyesmire, ezért a kötelező oltás a felnőttek esetében nem járható út – mondta az Erős Ember a „nemdiktatúra” jegyében lábhoz idomított riporternek a közrádióban, aki meg nagy szólásszabadságában elfelejtett visszakérdezni, hogy az úr miről hablatyol? Esetleg lesz szíves fellapozni az egészségügyi törvényt,
Read More

Megbocsáthatjuk Orbán bűneit?

Ez egy rendkívüli húsvéti időszak, egy tragédiákkal beárnyékolt rendkívüli ünnep. Éppen ezért, ez egy rendkívüli vasárnapi levél. Sokat gondolkodtam ezeken a sorokon: egyszerre akartam méltó lenni a húsvéti szentséghez, minden hívő ember elmélyüléséhez és egyszerre akartam őszinte lenni saját érzéseimhez, dühömhöz és a feszítő igazsághoz. Amikor elmúlik egyszer ez a kórság, mikor végre fellélegezhetünk, bizonyosan
Read More

|
Mindig van egy-két új ötlet

És mindig van rá egy-két (tucat) újabb milliárdocska. A Liget-törvényt pedig pont azért alkották meg, hogy ezeket senki se bírálhassa el valamiféle “szempontok” vagy pusztán a józan ész alapján. Az egyetlen, ami stabilnak, afféle alapkoncepciónak látszik, az a közpark rendezvényhelyszínné alakítása. Ezeken a rendezvényeken nagyokat kívánnak kaszálni valakik, akik a helyszíneket majd úgy kapják meg, hogy
Read More

N. Kósa Judit: Megrendülés

Az emberminiszter szíves közlése szerint „meg sem rendült” az egészségügy, miközben sorban dőlnek meg a napi halálozási rekordok, és immár tizenkétezernél több fertőzöttet látnak el a kórházak. A plasztikus kifejezés afféle freudi elszólásnak tekinthető. Hiszen meg sem rendült a kormány, miközben húszezernél több hazánkfiát veszítettük el a járványban. Egyszer nem hagyta el a szájukat olyan
Read More

Markotay Csaba: Üzlet

Nehéz helyzetbe került a napokban az iparkamara elnöke. Parragh László arról beszélt, hogy egy szóval nem tudja leírni, csalódott-e vagy elégedett Orbán Viktor bejelentései után. Az egyik szeme nyilván nevet, mert a gazdasági javaslataik átmentek, a másik meg sír, hogy nem lehet húsvétkor nyitni. Végül a szombati közlönyből derült ki a felemás érzés pontos oka:
Read More

Dávid Ferenc: Gulyás "minister"

Gulyás Gergely – „A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéről, avagy miért káros, ha egy érdekképviselet ellenzéki pártnak képzeli magát” címmel – rövid jegyzettel állt elő közösségi oldalán. Nem hagy kétséget a kancellária miniszter: az ellenzéki pártok folyamatos szidalmazása után új frontvonalat nyitott, és nekitámadt egy munkavállalói érdekképviseletnek is.  Azzal kezdem, hogy nem szerencsés (és nem is illendő),
Read More

Rejtélyes adatbázisok

Rejtélyes adatbázisok, a háziorvosok hazug lejáratása és titkolózás – ez lenne a Fidesz oltási kampánya? A sajtóban megjelent beszámolók szerint fideszes pártirodákból, a pártközpontból kapott kétes eredetű adatbázisok alapján, keresik meg az embereket, hogy az oltás felvételére biztassák és egyben a háziorvosok ellen hangolják őket, miközben a sajtónak még azt sem hajlandók elárulni, hogy mennyi
Read More