Oktatás

Pénztelenség és jogfosztás

Ma van pedagógusnap, a nap, amelyen hagyományosan a tanárokat ünnepeljük, ünnepelnénk. Mégsincs most sok okunk ünneplésre, hiszen a héten írta alá Novák Katalin államfő a tanárok sztrájkolását ellehetetlenítő törvénymódosítást, megfosztva őket attól a lehetőségtől, amely minden szakmát megillet, hogy nyomást gyakorolhassanak a mindenkori kormányra, ha úgy érzik más eszközük már nem maradt az érdekeik érvényesítésére.
Read More

A fokozódó pedagógushiányról

Kunhalmi Ágnes társelnökünk hétfőn az ATV Csatt című műsorának vendége volt, ahol az egyik legégetőbb kérdés, a pedagógushiány is téma volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy számos javaslatot meg kéne fogadnia a kormánynak annak érdekében, hogy enyhítse a pedagógushiányt, illetve a pedagógusok elvándorlását. Ezekből a legfontosabbak: Egyszeri, nagyarányú, radikális béremelés, amely minimum azonnali 50%-ot jelentene,
Read More

Meghallgattuk Pintér Sándort

Pintér: „Nem ígérek semmit, de azt betartom.” Meghallgattuk a Parlamentben az oktatásért is felelős Kulturális bizottságban Pintér Sándor belügyminisztert, akihez innentől a közoktatás ügye is tartozik majd. A rend a legfontosabb feladat, annak a fenntartása, megszervezése kulcskérdés az oktatás területén is – kezdte mondandóját. Anélkül nem lehet érdemben csinálni semmit. Ezt Pintér Sándor minden gondolata
Read More

|
N. Kósa Judit: Most múlik

Kézenfekvő, de méltatlan módja egy válság kezelésének, hogy egyszerűen várunk, amíg magától elmúlik. De az Orbán-kormánynak láthatóan ez a munkamódszere: ezt csinálták az eddig 45 ezer emberéletet követelő járvány idején, ezzel bekkelik ki a mostani ukrán menekültáradatot, és így próbálják meg ellehetetleníteni a pedagógusok tiltakozását is. Az ortodox út természetesen az lenne, hogy a kormány
Read More

Elkezdődött a pedagógus-sztrájk

Határozatlan idejű sztrájkot kezdtek a tanárok szerdától. Nemcsak az iskolák egy részében nem lesz tanítás, de tüntetések is szerveződnek. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által szervezett akcióhoz érdekvédelmi szövetségek, illetve egyéb szervezetek csatlakoztak. A Szülői Hang például a PSZ-szel és a PDSZ-szel közösen arra kérte a szülőket, hogy szerdán ne
Read More

Polgári engedetlenség

Több száz tanár tagadta meg a munkavégzést kedden. Van olyan iskola, ahol a szülők a pedagógusokkal együtt tiltakoztak a kormány sztrájkrendelete ellen. Nem csillapodik a polgári engedetlenség az iskolákban, egyre több intézmény tantestületében döntenek úgy a pedagógusok, hogy egynapos munkamegtagadással tiltakoznak az Orbán-kormány február 11-én kiadott rendelete ellen, ami lényegében meggátolja, hogy a tanárok valódi
Read More

Orbán átverte a pedagógusokat

Egy nagyarányú béremelés után a pedagógusokkal közösen kell kialakítani azt a bérstruktúrát, amely garanciát ad az értékállóságra – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Spirit FM műsorában hétfőn. Orbán „becsapta a pedagógusokat”, „elhazudta” azt az ígéretét, hogy az induló pedagógusbérek számítását, azaz a vetítési alapot, a minimálbérhez kötik. Az ellenzék ezen változtatni akar –
Read More

Bizonytalanság és nyomás alatt

Feszültség, teli vagy szinte üres osztálytermek, fegyelmi intézkedések – így indult hétfőn a jelenléti tanítás. Több mint egy hónap után visszatérhettek hétfőn az intézményekbe az óvodások és az alsó osztályos általános iskolások, de a jelenléti oktatás nem mindenhol indult zökkenőmentesen. Például a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola 16 alsós tanára közül csak egy valaki ment
Read More

Fideszes kettős mérce

A CEU-t elüldözték, a Fudannak több száz milliárdos hitelből építenek kampuszt. Az Orbán-kormány, amely folyamatosan azt hirdeti, hogy milyen hősies harcot folytat Brüsszellel szemben hazánk szuverenitása védelmében, most még inkább kiszolgáltatja Magyarországot egy másik állam érdekeinek. A 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása mellett még 450 milliárd forint kínai hitelt vesz fel a kormány egy kínai
Read More

Dávid Ferenc: Gulyás "minister"

Gulyás Gergely – „A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéről, avagy miért káros, ha egy érdekképviselet ellenzéki pártnak képzeli magát” címmel – rövid jegyzettel állt elő közösségi oldalán. Nem hagy kétséget a kancellária miniszter: az ellenzéki pártok folyamatos szidalmazása után új frontvonalat nyitott, és nekitámadt egy munkavállalói érdekképviseletnek is.  Azzal kezdem, hogy nem szerencsés (és nem is illendő),
Read More