Igazságszolgáltatás

|
Nemzeti gyűlölködés rendszere

Elfogytak, nem jönnek a menekültek az istennek se, új ellenségkép kell a mindennapi hergeléshez. Így aztán előkerültek a romák és a fogvatartottak (közvetve pedig a bírák), őket lehet majd ezután még jobban utálni. Orbán Viktornak ugyanis nem tetszett a gyöngyöspatai szegregációs ügyben született bírósági ítélet, valamint az uniós bíróság döntése alapján megítélt börtönkártérítések miatt is volt szíves
Read More

Batka Zoltán: Simonka vármegye

Ha a Fidesz ellenes-gyűlölettel nehezen megvádolható ügyészség vádiratának csak a negyede bizonyul igaznak, már tényként lehet kijelenteni, hogy Simonka nagyúr uruszágában pár évtizedes kihagyással visszatért a feudalizmus. Simonka családtagjaiból, familiárisaiból, várjobbágyaiból kiterjedt hálózatot szervezett, amely szigorú vazallusi függésben volt a képviselőtől. Nem egyszeri csibészség történt: ezek a famulusok éveken át, fizették meg Simonkának a dézsmát,
Read More

Háborognak a bírók

Gyomorforgató a Handónak írt búcsúlevél. Mint a skarlátbetű, úgy fog rajtuk életük végéig virítani ez a szégyenteljes levél – fogalmazott indulatosan egy észak-magyarországi városban dolgozó bíró arról a Handó Tündének küldött levélről, amelyet 24 ítélőtáblai és törvényszéki elnök írt. Ebben hosszan hálálkodnak az Országos Bírósági Hivatal (OBH) leköszönő elnökének, az alkotmánybírónak kinevezett Handó Tündének az
Read More

Bújtatott igazságügyi reform

Az is lehetne tanácselnök a Kúrián, akinek eddig egyetlen perc bírói gyakorlata sem volt – egyebek mellett ezt is lehetővé tenné Varga Judit miniszter sok sebből vérző törvényjavaslata. Alaptörvény-ellenesnek nevezte több bíró és jogász is lapunknak azt a Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett törvényjavaslatot, amelynek tegnap kezdődött el az általános vitája a parlamentben. “Az
Read More

Friss Róbert: Definíció helyett

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke megkérdezte az igazságügyi minisztert, hogy jogállamnak tartja-e Finnországot. Ezt korábban a kormány több tagja is kétségbe vonta. Varga Judit helyett Völner Pál államtitkár válaszolt: „nincs objektív kritériumrendszer, ami szerint ezt meg lehetne ítélni”. Javasoljuk a kormánynak a Wikipédia fellapozását. Az áll benne: „A jogállam olyan állam, ahol a közhatalmat a
Read More

Egyetlen szavazat is dönthet

A választások közeledtével egyre több figyelem fordul – ismét – a keleti országrészben dúló voksturizmusra. Legújabb bejegyzésében ezzel foglalkozik blogjában a szókimondásáról is híres Magyar György ügyvéd. Mint a bevezetőben írja:  „Egyes becslések szerint tíz-húszezer kettős állampolgár jelentkezett be szabolcsi ingatlanokba, és ők szavazhatnak az önkormányzati választáson. A kisebb településeken ezek a zömében ukránok akár el is dönthetik,
Read More

Megvan az új európai főügyész

A magyarul is beszélő román korrupcióellenes ügyészt, Laura Codruta Kövesit választották meg az Európai Ügyészség vezetőjének. Az európai uniós tagországok kormányainak képviselői megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezését  csütörtökön, ezzel gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője. Ismertségét a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjeként szerezte meg az
Read More

|
A jogállam nevében

Sűrű egy hét közepén járunk – és még nincs is vége. Kezdjük az elején: hétfő délelőtt a Magyar Nemzet egy fotó alapján választási csalást kiáltott. Ugyanaznap délután Kocsis Máté, a kerület exe a cikkre hivatkozva visszalépésre szólította fel Pikó Andrást és az összes ellenzéki jelöltet, merthogy „csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készülnek az önkormányzati választásra”. Van valami sajátos bája
Read More

Simon Zoltán: Alkalmasság

Biztos vagyok benne, hogy Trócsányi László kiválóan ellátta volna az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottságának alelnöki feladatait. A többszörös volt nagykövet, egykori alkotmánybíró, a Velencei Bizottság korábbi tagja, az Orbán-kormány igazságügyi minisztere ugyanis jogászként épp ezzel, „alkotmányüggyel” foglalkozik. A Trócsányiról szóló Wikipédia szócikk szerint „kutatási területe az összehasonlító alkotmányjog, a közjogi bíráskodás, a közjogi (közigazgatási)
Read More

Fékek és ellensúlyok

A köztársasági elnök egyik legfontosabb feladata, kifejezni a nemzet egységét és őrködni az államszervezet demokratikus működése felett. Ebbe a demokratikus működésbe nagyon sok minden beletartozik. Hogy csak néhány ilyen apróságot említsek: Latba kellett volna vetnie államelnöki tekintélyét (ha még van neki ilyen) az ellen, hogy a parlamenti többség ne csorbíthassa az ellenzék legalapvetőbb alkotmányos jogait.
Read More