Hírek és események

|
Közmeghallgatás 2019.

Hétfőn, december kilencedikén délután megtartotta első közmeghallgatását Erzsébetváros nemrégiben megválasztott, új képviselőtestülete az EröMűvház nagytermében. Az írásban előre leadott kérdésekre három órán keresztül válaszolt a kerület polgármestere és a jelenlévő képviselők. A Közmeghallgatást élőben is nyomon követhették az érdeklődők az „Erzsébetváros hírei” Facebook-oldalon, ITT visszanézhető, hogy mi történt, hogyan történt. (Azok a közérdekű kérdések, amelyek a helyszínen
Read More

Ezt törvényt is átnyomták

A parlament 115 igen, 53 nem és 3 tartózkodó szavazattal jóvá hagyta a kormány kulturális törvénycsomagját. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és az LMP fekete maszkkal tiltakozott.  Az Artportal.hu információi nyomán elsőként a Népszava szolgált dokumentumokkal a módosítás tervezetéről. Közben a kormány Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát jelölte meg a törvénymódosítás okaként – de lapunk információi
Read More

A szavazótábort bővíteni kell

Az ellenzéki szavazótábort még bővíteni kell a 2022-es választásig. Ez nagyon fontos – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, az Inforádió „Aréna” című műsorában, hétfőn. Ezt az ellenzéki együttműködéssel lehet megtenni, és ha a választók érzik: „itt most történik valami” – mint Jászberényben. Ott a szavazók tudták: „van keresnivalójuk”, s a megismételt választáson több mint
Read More

Ezrek tüntettek a Madách téren

A kultúra függetlenségéért és a szabad színházakért tüntettek a Madách téren. Tüntetést szerveztek hétfő estére a “szabad színházért, a kultúra függetlenségéért”. A tüntetés este 6 órakor kezdődött a Városháza helyett a Madách téren, az eseményen felszólalt többek között Jordán Tamás, Mácsai Pál, Pintér Béla és Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is. Délután 6 órakor, a tüntetés kezdetén
Read More

FKT: 11 millióért 30 oldal

Tüttő: 11 millióért írat 30 oldalas tanulmányt a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. Ennek a szakmai teljesítését a PR és kommunikációs osztály vezetője igazolja le. Megakadt Tüttő Kata szeme egy szerződésen, amit az FKF kötött novemberben (abban az időszakban, amikor Karácsony Gergely utasította a cégvezetőket, hogy ne nagyon kössenek szerződéseket) – ezt a főpolgármester-helyettes a Facebook-oldalán
Read More

|
Önkormányzati tájékoztató

A Belső-Erzsébetvárosi Munkacsoport delegált tagjainak jelentkezése december 4-én, szerdán 16 óra 30 perckor lezárult. A belső-erzsébetvárosi lakók képviseletére 9 érvényes jelentkezés érkezett. A mai napon 10 óra 30 perckor kezdődő sorsoláson Dr. Gosztonyi Júlia Közjegyzői Irodájában, közjegyző jelenlétében kiválasztottuk a Belső-Erzsébetvárosi Munkacsoport lakókat képviselő tagját. A sorsolásra meghívtuk a kilenc jelentkezőt, akik közül ketten meg is
Read More

|
Új megoldást javasolnak

Munkacsoportot hoznának létre a bulinegyed szabályozására. Niedermüller Péter és Soproni Tamás levélben fordult Karácsony Gergelyhez, hogy támogassa a javaslatukat. Soproni Tamás, a VI., és Niedermüller Péter a VII. kerület polgármestere közös levelet fogalmazott meg Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy támogatását kérjék egy munkacsoport létrehozásához, amely a fővárosi bulinegyed a szabályozásával foglalkozna. A levelet jelenleg még csak
Read More

Segítséget kért Niedermüller

Kedden levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere. Ebben arra kéri a kormányfőt, illetve a kormányt, hogy részesítsék célzott támogatásban Erzsébetvárost. A levél szerint a plusz forrást a turizmus okozta specifikus károk enyhítésére, illetve a kerületben — elsősorban Belső-Erzsébetvárosban — élő lakók életkörülményének javítására fordítanák. Hozzáteszi: a területen működő vendéglátóhelyek révén évente több
Read More

Újra rendszert kell váltani

Az MSZP elnöke szerint a tét az, hogy a Fidesz utáni időkben lesz-e olyan párt, aki baloldali értékeket képvisel: a társadalmi igazságosságot, a fejlődést és az elesettek támogatását. Tóth Bertalan szombaton, a Szociális Demokráciáért Intézet és a Friedrich Ebert Alapítvány „Rendszerváltástól a korszakváltásig” című budapesti konferenciájának nyitóbeszédében az MSZP múltjáról, jelenéről és jövőjéről is beszélt.
Read More

|
A gettó áldozataira emlékeztek

A 75 éve felállított pesti gettó áldozatairól emlékeztek meg Erzsébetvárosban november 28-án a Klauzál téren. Imát mondott Kardos Péter főrabbi, beszédet mondott Niedermüller Péter Erzsébetváros polgármestere. “1944. november 29-én ide parancsolta a budapesti csillagos házakba zsúfolt zsidóságot Vajna Gábor belügyminiszter rendelete (8935/1944). Az ide érkező ezrek a Klauzál téren estek át a nyilasok újabb rablásán, és itt lépték át
Read More