Köztisztaság

Nem véletlenül hallgattak

Nem véletlenül hallgattak Tarlósék a patkánystatisztikákról. Volt, hogy a megengedett határérték ötszörösét is elérte a fertőzöttség tavaly ősszel – derült ki lapunk közérdekű adatigénylése nyomán. “Bárhogy állítja az ellenzék, ha elmondja, hangosan ordibálva, kiabálva, akkor sincsen patkányhelyzet most Budapesten” – fogalmazott a Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes április végén. Ami biztos, lapunk közérdekű adatigényléssel megszerezte a városházától
Read More

|
Patkány-ügy Budapesten

Továbbgyűrűzik a patkány-ügy Budapesten. Annak ellenére, hogy az országos tisztifőorvos is jelentős patkányfertőzöttségről beszél, a fővárosi közbeszerzési bizottság napirendre sem tudta venni az ügyet. Több fideszes ugyanis el sem ment az ülésre, ők viszont viszont azt mondják: az ellenzék bojkottálta a zárt ülést. A fővárosban patkányirtást végző cég közben azt állítja: máig nem kapta meg
Read More

Szemetes zsákok a Parlamentnél

Őrsi Gergely, a párt budapesti alelnöke szerdán Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos tér és Alkotmány utca találkozásánál tartott sajtótájékoztatón azt javasolta, hogy a késedelmes szemétszállítás díját a kormány “a propagandaköltéseiből csoportosítsa át”. Hozzátette: továbbra is követelik “a nem működő, haszontalan és pazarló kukaholding”, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. megszüntetését, a feladat
Read More

A kormány újabb szemét ügye

Mindenki hozza az el a szemetét az Országház elé – biztatta az embereket Szaniszló Sándor. Ha csak a budapestiek fogadják meg a szocialisták fővárosi képviselőjének javaslatát, és csak az el nem szállított szelektív hulladékukat hozzák magukkal, akkor is gigászi kupac hulladék gyűlhet össze az ország főterén. (Például a XV. kerület balos polgármestere most szólította fel levélben
Read More

|
Hiperhatékonyék

Aztakurva rovatunkból 4.  Nem sokáig élt a kép, pillanatok alatt lefestették kerületünk híressé vált graffitijét, melyen Orbán Viktor boldog önfeledtséggel kisvonatozik. Ennyi volt, kedden egy gyorsanjövő jó munkásember lemázolta a Dob és Rumbach Sebestyén utca sarkán hétfőn feltűnt képet. Mondjuk, valahogy lehetett sejteni, hogy nem marad sokáig a falon, de akkor is… Az alig egy napot élt ál-Banksy-graffitit különben
Read More

|
Hunvald: Hétvégi rövid (2)

Itt a péntek, a hét utolsó munkanapja – plusz még az ünnep is – így aztán tényleg csak röviden pár sor, nem, most nem Churchillről, hanem a kerületről: olvasom az Indexen, hogy 30 automata utcai vécét kapna ingyen a főváros, de a kerületek félnek tőle, így most töketlenkednek tanácstalankodnak egy kicsit (ők egyeztetésnek hívják), hogy mi is
Read More

|
Ingyen vécét? Na ne!

30 automata utcai vécét kapna ingyen a főváros, de a kerületek félnek tőle. A JCDecaux közterület reklámcég felmérte a budapesti közterületeket, és 76-78 köztéri vécét találtak, aminek jelentős része nem is működött. Ezért egy korábbi, 2006-os szerződés alapján javaslatot tettek a főváros önkormányzatának, hogy reklámfelületekért cserébe 30 darab automatizált utcai illemhelyet telepítenének – többek között  az
Read More

|
Festegetünk, festegetünk?

Nyár van nyár, sunyin lopakodik vissza a hőség, a bíróságok meg ítélkeznek, így aztán ismét itt az ideje egy újabb kis (jogi) színessel szórakoztatni a nagyérdeműt. Hétfőn ugyanis újra reflektorfénybe került a Kétfarkú Kutya Párt, merthogy a Szombathelyi Járásbíróság helyben hagyta a Vas megyei Kormányhivatal azon korábbi döntését, hogy a szombathelyi járdafestési akciójukkal köztisztasági szabálysértést követtek el. A
Read More

|
CBFM: Közvécéket Budapestre! 2.

„Ha egy helyen a vendégek kritizálják a polgármestert  (vagy Ferenc Jóskát leszarták a legyek), akkor bezárják.”  És most újra a közvécékről meg az Auróráról: a közösségi ház elsőként csatlakozott A Város Mindenkié (AVM) csoport FreeWC kampányához: “Leszarjuk, hogy fizetsz vagy sem, mind a 11 vécénk nyitva áll, mert vécéhez mindenkinek joga van!” – írják. “Az Auróra
Read More

|
Nem üzengetni, előbújni

És akkor most századszor, ezredszer, isten tudja hanyadszor néhány keresetlen szó (és persze fotó) megint csak a Dob utcából. Pár sokatmondó kép, rövid kommentárral az Élhető Erzsébetváros Facebook-csoport vasárnapi gyűjtéséből… Gondoltam körülnézek ma reggel 8-kor a Dob utcában, mielőtt belekezdünk a látványakcióba. Hogy ti is részesüljetek a csodálatos “csendéletből” összefoglaltam fotódokumentációban. (Fotók: Boros Regina) A
Read More