Pintér: „Nem ígérek semmit, de azt betartom.”

Meghallgattuk a Parlamentben az oktatásért is felelős Kulturális bizottságban Pintér Sándor belügyminisztert, akihez innentől a közoktatás ügye is tartozik majd. A rend a legfontosabb feladat, annak a fenntartása, megszervezése kulcskérdés az oktatás területén is – kezdte mondandóját. Anélkül nem lehet érdemben csinálni semmit. Ezt Pintér Sándor minden gondolata végén elmondta.

Abban a vaskos két percben, amely a rendelkezésünkre állt kérdések feltevéséhez elmond- tam, hogy a rendetlenséget nemcsak egy renitens szülő vagy gyerek okozhatja, hanem sokszor a választott vezetők, végső soron maga a kormány is előidézheti átgondolatlan intézkedések sorozatával. Láttunk ebből eleget az elmúlt 12 évben. Ezzel valóban kezdeni kell valamit, de a belügyminiszter erről csupán annyit mondott, hogy alapos szervezéssel itt is rendet tesz, anélkül, hogy elismerte volna azt a káoszt és rombolást, amit a Fidesz művelt az elmúlt években az oktatás terén. Kérdés azonban, hogy kizárólag vagy döntően rendészeti eszközökkel lehet-e az oktatást jól megszervezni?

A másik kardinális kérdésem a bérre vonatkozott. Ugyanis, ha nem lesz béremelés, még többen fogják elhagyni a pályát, és már így is országos és rendszerszintű a pedagógushiány. Erre válaszolta azt Pintér Sándor, hogy persze, jó lenne bért emelni, „de nem ígérek semmit, azt viszont be fogom tartani”.

Cserébe beszélt arról, hogy nemcsak a bér egy pedagógus presztízsének az alapja, hanem az a minőségi munka is, amellyel egy pedagógus például kettesről négyesre fel tud húzni egy halmozottan hátrányos helyzetű osztályt. Arról, hogy közben sok pedagógus nem tud albér- letet fizetni, gyereket nevelni, felkopik az álla, nem kap kellő segítséget, és ezért például a Deák téren kényszerül koldulni nem esett több szó.

Belügyminiszter úr sokat beszélt az idegen nyelvismeret fontosságáról és a digitális képességek fejlesztéséről, hogy ezeken a területeken is rendet kell tenni. Ez biztos, mert ezek kapcsán sem történt az elmúlt 12 évben semmilyen előrelépés. Hangsúlyozta a tehetséggondozás és az oktatás általi kitörés fontosságát is, de többször volt az az érzésem, hogy miniszter úr nincs tisztában azzal, mire képes ma az az oktatási rendszer, amelyben Ő már szeptemberben fel akarja mérni a pedagógusok teljesítményét; hogy hova jutott 12 év alatt a terület, mit képes és mit nem megoldani jelen helyzetében, mit bír el a rendszer és mit nem. Arra a kérdésre, hogy az iskolák és a tankerületek eszközellátottsága javulni fog-e csak annyit mondott, “nem tudom, de fűtés biztos lesz”.

És végezetül az, ami leginkább szemléltette hitvallását a renden kívül az volt, amikor elmondta: van egy olyan mondás, amely szerint meg kell tanulni veszíteni is. Szerinte meg kell tanulni nyerni. Én meg azt kérdezném, hogy mi lesz a vesztes helyzetbe került gyerme- kekkel egy országban, egy társadalomban? Nem együttműködni kellene megtanulni inkább már az iskolában is?

Nem tudom, mit tud majd kezdeni a közoktatás ügyével, de a mi felelősségünk és a szakembereké, szakszervezeteké, szülőké és diákoké is, hogy megpróbáljuk elmondani neki, mi volt a probléma eddig és mit kellene máshogyan csinálni.

Kunhalmi Ágnes