Május 1., a munka ünnepe

Május 1. immár 132 éve, 1890 óta a munkások nemzetközi ünnepe. Bérből és fizetésből élőké, fizikai és szellemi dolgozóké egyaránt. Nemzetközi, mert a munkavállalók egymás iránti szolidaritását fejezi ki, jelezve azt is, hogy sorsuk közös. Ünnep, mert anélkül nincs semmilyen mozgalom, társadalmi cselekvés.

A küzdelem nemcsak a magasabb fizetésért, jobb munkakörülményekért folyik, hanem a társadalmi megbecsülésért is, azért, hogy mindenki elismerje, egyenlőek, egyenjogúak vagyunk, elutasítjuk az előjogokat, kiváltságokat. Így talál egymásra a társadalmi felemelkedésért és demokráciáért folyó küzdelem.  

Május 1. a legnehezebb időkben is utat mutat, nem lehet betiltani, tartalmát átértelmezni. Nem lehet pusztán majálisnak, tavaszünnepnek tekinteni. Mély tartalmú, társadalmi, gazdasági és politikai üzeneteket egyaránt hordoz.

Ma is nehéz időket élünk. A Fidesz újabb kétharmados győzelme nem tántoríthat el minket attól, hogy tovább küzdjünk a szociális demokráciáért, a szociális, demokratikus és zöld Magyarországért.

Most az az alapvető feladat áll előttünk, hogy követeljük a kormánytól a háború okozta szociális válság kezelését, megoldását, vagyis követeljük a nyugdíjak inflációnál nagyobb mértékű növelését, a pedagógusok és az egészségügyi szakdolgozók béremelését, az általános bérfelzárkóztatást, a minimálbér adómentességét és minden alapvető élelmiszer áfájának 5%-ra csökkentését.

Mindezek természetesen csak az első lépéseket jelentik a haladóbb, igazságosabb, demokratikusabb és egy egyenlőbb Magyarországért folytatott küzdelmünkben.

MSZP

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.