Oláh Lajos harmadszor is

Dr. Oláh Lajos a Terézvárost és Erzsébetvárost is magába foglaló Budapest 5-ös számú választókerületében 98,53 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 50,79 százalékát szerezte meg, így harmadszor is a DK politikusa lesz Erzsébetváros és Terézváros képviselője.

Ez az eredmény a választókerületben:

  • dr. Oláh Lajos (Egységben Magyarországért) – 50,79%,  18.120 szavazat
  • Kovács Balázs Norbert (Fidesz-KDNP) – 38,26%,  13.648 szavazat
  • Terdik Roland (MKKP) – 5,56%, 1985 szavazat
  • Dr. Popély Gyula (Mi Hazánk) – 3,73%, 1 331 szavazat
  • Major Gergely Róbert (MeMo) – 1,65%, 589 szavazat

P.s.: Országosan azonban az összefogott ellenzék vesztett, az állampárt (Orbán) ismét kétharmaddal győzött. Itt az ideje levonni a tanulságokat.

*

Kiütéssel nyert a Fidesz, padlót fogott az ellenzéki összefogás. A Fidesz-KDNP 53,4 százalékos listás eredményt ért el, amely minden idők legnagyobb győzelme (az eddigi csúcs 2010-ben volt, akkor 52,73 százalékos listás eredményt értek el), és azt jelenti, hogy 135 képviselő lesz – kettővel több, mint ami a kétharmados többséghez kell –, a tábor pedig már 2,658 milliósra duzzadt. Az ellenzéki összefogás 1 millió 750 ezer voksot kapott, listás ered- ménye 35,2 százalék. A Demokratikus Koalíciónak 16 fős, a Momentumnak 11, a Jobbiknak és az MSZP-nek 9, a Párbeszédnek 7 fős frakciója lesz, az LMP-nek 4 képviselője lesz. Mellettük a Mi Hazánknak is lesz 7 képviselője az Országgyűlésben. (24.hu)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.