A kormány karácsonyi ajándéka

Kormányzati elvonás a fővárostól: az Egészséges Budapest Program teljes keretét elveszik.

Egyes állami beruházások átütemezésével 755 milliárd forint megtakarítást ér el a jövő évi költségvetésben a kormány – írja a napi.hu. A Magyar Közlönyből kiderül az is, honnan vonják el a tételeket 2022-ben: bukik többek között az Egészséges Budapest Program támogatása is.

Összesen 17 költségvetési tételnél von el forrásokat a kormány, miután szerdán bejelentette a Pénzügyminisztérium, hogy a GDP-arányos hiánycélt 5,9 százalékról 4,9 százalékra javítja. Ehhez 755 milliárd forintnyi kiadást vágnak vissza.

Az elvonások között szerepel az Egészséges Budapest Program is, mely 13,2 milliárd forinttól esik el, ami a teljes évi keretet jelentené. Még 2019-ben egyezett meg a kormány és a főváros, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program keretében 2020–2024 között évi 10 milliárd forinttal, tehát összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészség- ügyi fejlesztéseit. Az önkormányzatok a pénzt egyebek közt rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják. 

Emellett 4,7 milliárd forintot vonnak el a fővárosi fejlesztésektől is – írja a lap.

“Megküzdöttünk a kormánnyal a budapesti egészségügy fejlesztésének forrásaiért két éve, megküzdöttünk idén, hogy tartsák a szavukat, és adják is oda, amiben megállapodtunk, jövőre akkor azért fogunk megküzdeni, hogy a kormányzati megszorításoknak ne a budapestiek egészsége lássa kárát.

A kormány megszorítócsomagja világos értékválasztás. Nem csak arról van szó, hogy tovább büntetik a budapestieket, de arról, hogy a sok felesleges és pazarló presztízsberuházást fontosabbnak tartják az egészségnél, az emberéletnél”

reagált a hírre Karácsony Gergely főpolgármester.

(Forrás: ittlakunk.hu)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.