Orbán fél éve tudhatta, hogy …

… Völner tízmilliókat lop.

A Fidesz képviselői nem bírják a végtelenségig takargatni, hogy nem is „csak” az oligarchák, hanem bizony ők maguk és két kézzel teszik zsebre a közvagyont – erről beszélt Mesterházy Attila MSZP-s országgyűlési képviselő, a Külügyi bizottság alelnöke szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„Miniszter asszony hihetetlenül gyorsan fut a felelősség elől, még a Parlamentben se jött be válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre, tehát nem mer – úgy látom – beleállni ezekbe a kérdésekbe. Ez is mutatja, hogy ő is érzi, hogy bizony van politikai felelőssége, hiszen a helyettese tulajdonképpen, kicsit leegyszerűsítve, szétlopkodta a minisztériumot”

– emlékeztetett Mesterházy, aki szerint Vargának vállalnia kellene a felelősséget és „vennie kéne a kalapját”.

A szocialista politikus leszögezte, véleménye szerint Varga Juditnak már rég tudnia kellett, hogy milyen probléma van Völner Pállal, ráadásul a miniszterelnök is már vagy fél éve tudta, ezzel együtt azt gondolja, Völnernek a végén „a haja szála sem fog meggörbülni”.

„A többi ügyben is látszik, hogy a Fidesznek most már van egy börtönválogatottja a Mengyi-ügytől kezdve a Simonkáig, akkor itt van ugye a Boldog képviselőnek az ügye, most ez az ügy, és még van néhány fideszes érintett különböző bűncselekményekben.”

A Külügyi bizottság alelnöke hangsúlyozta, a súlyos dolgokkal gyanúsított képviselők nyilvánvalóan méltatlanok a tisztességes magyar állampolgárok millióinak képviseletére, ezért nekik és Varga Juditnak is azonnal távozniuk kellene a közéletből.

Végül kérdésre elmondta, belpolitikai téren nem képviselőként szeretné segíteni a korszakváltás ügyét.

„Politikai szerepet biztos fogok vinni, (…) hiszen most már hosszú évek óta politizálok, ez a hobbim is, tehát ilyen értelemben egészen biztosan ezt szeretném csinálni és valamilyen formában ezt is fogom csinálni nem-parlamenti képviselőként”.

MSZP

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.