Ahol van jövőkép a fiataloknak is

A Závecz Research 2021. évi kutatása szerint minden ötödik (!) magyar fiatal azt tervezi, hogy külföldre költözik. Elképesztő ez a szám, a fiatalok 20 százalékát elveszítjük. A KSH adatai szerint 2010 és 2015 között közel ötszörösére nőtt a magyarok kivándorlási aránya, és még a járvány alatt is többen vándoroltak ki, mint 2010-ben.

Folyamatosan öregszik el a társadalmunk, fiatalok nélkül nincs gazdasági felemelkedés, összeomlik a nyugdíjrendszer.

Látjuk, a Fidesz mennyire nem tesz semmit a folyamat visszafordítása érdekében. A Gyere haza, fiatal! program olyan sikeres volt, hogy még az Orbán-család fiataljai is külföldre költöztek. Megosztó, gyűlölködő országban, ahol esély sincs az átlagkeresetből önálló lakáshoz jutni, ahol az oktatás, az egészségügy is omlik össze, érthető módon nem akarnak élni a fiatalok.

Mi viszont számítunk rájuk. Kormányváltás után olyan országot teremtünk, ahol jó élni, ahol van jövőkép a fiatalok számára is. A tervekből annyi valósulhat meg, amilyen arányban erre felhatalmazást kapunk jövő tavasszal.

MSZP

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.