Közös az ellenzék felelőssége

Közös az ellenzéki pártok és az ellenzéki miniszterelnök-jelölt felelőssége, „ezt nem lehet különválasztani” – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán. „Ha most bármelyik párt ebből kiugorna, azonnal megnyerné a Fidesz a választást” – figyelmeztetett.

Az előválasztáson, „ami egy csodálatos intézmény”, kiválasztották a közös miniszterelnök-jelöltet és a 106 egyéni körzet jelöltjeit; harmadik feladatuk a közös lista és program létrehozása, reményei szerint karácsonyig – mondta.

„Ezt meg kell csinálni, mert ha ebből a háromból bármelyik hiányozna, a Fidesz azonnal megnyerné a mostani rendszerben a választást.”

„Unikálisnak” nevezte az előválasztást, amelyen közel 1 millió ember vett részt, az ellenzéki pártok pedig teljesen új infrastruktúrát építettek fel, „államot megszégyenítő rendszert”, a hat párt együtt bonyolította le több ezer aktivistával „jogszabályilag, adatvédelmestől, mindenestől” – mondta. Ráadásul úgy, hogy alig több mint egy hónapja ezek a pártok és aktivisták még egymással rivalizáltak, ki-ki a saját jelöltjeinek és miniszterelnök-jelöltjének drukkolt – tette hozzá.

„Most megvannak a győztesek mindenhol, most mindenkinek rá kell fordulni arra az egyéni képviselőjelöltre és a közös miniszterelnök-jelöltre, hogy segítse őket” – mondta.

„Gőzerővel zajlik a munka” – erősítette meg; a „kötelező körök”: a plakátokon, szórólapokon, posztereken, újságokban való közös megjelenések „el lesznek végezve”, de folyik a munka a szakértői csoportokban is, amelyek most kiegészültek a Márki-Zay Péter körüli csoporttal és a Mindenki Magyarországa Mozgalom szakértőivel.

Nagymértékben érvényesül, amit a hat párt közösen elfogadott „és vannak hangsúlybéli eltolódások”, de alapvető egyetértés van a jogállamiságban, a demokráciában és a Fidesz vezette államnál szociálisabb államban – mondta el.

Kövér László házelnök nemzetbiztonsági tisztek előtt elhangzott mondatáról, amely szerint az ellenzék lenne a legnagyobb nemzetbiztonsági veszély, Kunhalmi azt mondta: nem lepődött meg rajta, beleillik abba a mintázatba, amit a Fidesz 2010 óta csinál.

Felidézte: volt már Kövérnek „köteles” beszéde és látszik, a Fidesz hogyan csorbította az ellenzék jogosítványait, hogy nem mehetnek ma már be képviselőként intézményekbe, miként vágták vissza a frakciók jogosítványait, „egészen odáig, amit Schmidt Mária mondott, hogy a ’soft power’ eszközeivel kell (…) megsemmisíteni az ellenzéket és megszüntetni a politikai váltógazdaságot, tehát hogy ne lehessen a Fideszt leváltani olyan könnyen”. Hozzátette: a Pegasus-ügy is ebbe a sorba tartozik.

Hogy ez kiszivárgott, azt súlyosabbnak nevezte; „lehet ez egy önvédelmi reflexe a magyar nemzetbiztonsági szolgálatoknak” – mondta.

Arról, hogy sajtójelentések szerint újabban magánnyomozókkal figyeltetnek meg ellenzéki szereplőket, azt mondta: új szintre lépett a magyar belpolitikai helyzet; ezt tudatosan a kampány részévé tették és „mindannyiunkat el fog érni, akár a karaktergyilkosságok”.

„Nagyon veszélyesnek tartom” – jegyezte meg.

Forrás: MSZP

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.