Ujhelyi: nem pezsgőzni fog, hanem szorulni, miniszterelnök úr!
Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő közösségi oldalán közzétett bejegyzése szerint napra pontosan egy évvel ezelőtt, a Fidesz miniszterelnöke behűteni való pezsgőről és „Brüsszel felett” aratott győzelemről beszélt, mondván „a zsaroló akciójával” sikerült megállítania a magyar kormánnyal szemben is elindítani javasolt jogállamisági mechanizmust.

Ujhelyi szerint a hazug embert mindig utolérik, a sánta kutya ráadásul köröket ver Orbánra. Ugyanis bármennyire is erőlködött a kormánymédia és az udvari elemzők hada, már azzal önmagát cáfolta a magyar kormány, hogy az általa „megállított” jogállamisági mechanizmust megtámadta az Európai Unió Bíróságán.
„Az uniós testület mai, főtanácsnoki véleménye most újabb pofon a hazugságspirálba keveredett fideszes kormánynak. Ma ugyanis egyértelművé vált, hogy a bíróság szinte bizonyosan el fogja utasítani a jogállamisági mechanizmus megsemmisítésére vonatkozó magyar-lengyel, vagyis Orbán-Morawiecki beadványt. Ha pedig így lesz, akkor a Fidesz miniszterelnöke is szorulni fog, nem pedig pezsgőzni” – írja az MSZP politikusa.
Ujhelyi szerint a jogállamisági mechanizmust azért dolgozták ki, hogy a magyar embereknek járó uniós források ne váljanak többé „a fideszes maffia martalékává”, hogy megvédjék azokat „a közpénzen luxus-életet élő Mészárosoktól, Tiborczoktól és a többi, harácsoló családi baráttól”. A jogállamisági mechanizmus a garancia arra, hogy tíz év – felelőtlenül tűrt – dúlás után végre európai szinten is érdemi gátat szabjunk a demokratikus értékek és elvek szisztematikus lerombolásának.
„Viktor, azt a pezsgőt jobb lesz, ha ott hagyja a hűtőben! Majd levonjuk az eddigi számlájából – fogalmaz a szocialista EP-képviselő.
(Forrás: HírKlikk)
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.