A kenyér ára 400 forint fölé emelkedett, de minden más alapvető élelmiszer ára is elszabadult, ami nagyon sok családot sújt ebben az időszakban.
Itt az amúgy is nehéz téli időszak: karácsonytól újéven át tavaszig az infláció miatt rengeteg embernek még kenyérmorzsák is alig kerülhetnek az asztalára – mondta el pénteki online sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, az Országgyűlés Népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke.

„A jegybank kamatemelése olyan volt, mit halottnak a csók: egy nap alatt gyakorlatilag elpárolgott. Úgy néz ki, hogy az infláció tartósan itt marad velünk, ami hatással van a bérek alakulására, a munkanélküliségre, de még a kamatokra is. Borzasztó nehéz helyzetbe kerültek a devizahitelesek, hiszen megnövekedett a törlesztőrészletük, de még nagyobb bajban vannak a hitelmoratóriumot igénybe vevők, hiszen náluk is ezrekkel, hanem tízezrekkel magasabb összeget kell törlesztőrészletként fizetni hónapról hónapra, a kormány pedig nem avatkozik be. (…) Egyszerre mindennek megy fel az ára generálisan, és a rémkép, hogy Karácsonyra 7-8% lesz az infláció, ez borzasztó nehéz helyzetbe hozná a családokat.”
Elmondta, pártja követeli, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját 5%-ra, az összes többi élelmiszer áfáját pedig 18%-ra csökkentsék. „400 forint fölött van a fehér kenyér kilónkénti ára, és a gyümölcsök és a zöldségek is 20%-kal drágultak egy év távlatában. Nagyon megviseli ez a drágulás a gyermekes családokat. Ők szenvedek igazán sokat” – húzta alá.
Felidézte, mindeközben a fideszes kormány több mint 10 éve nem emelte az alapvető családtámogatásokat. „Az egy főre jutó reáljövedelem csökkent 2%-kal annak ellenére, hogy növekedtek a bérek. Az emberek egészségügyi és a mindennapi élethez szükséges alapvető kiadásai is nőttek úgy, hogy közben a háztartások fogyasztása csökkent, ezért kulcsfontos- ságú az áfacsökkentés” – szögezte le a szocialista politikus.
MSZP
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.