Mindenkinek nagy a felelőssége abban, hogy az előválasztás lezárultával a célt, amelyre szövetkeztünk, vagyis a kormányváltást elérjük. Ebben részt kell vállalnia civileknek, pártoknak, politikusoknak egyaránt.

A magam részéről mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a baloldal, az MSZP, ezt a célt elérje, hogy az a zöld-baloldali program, amelyet évek óta képviselünk érvényre jusson az új kormány programjában.
„Az MSZP elveszítette az előválasztáson miniszterelnök-jelöltjét, Karácsony Gergelyt, de szövetségesével, a Párbeszéddel együtt 25, többségében a jövő tavaszi választáson nagyon jó eséllyel nyerhető egyéni körzetben győzött, végül pedig a párt beállt Márki-Zay Péter mögé, aki a második fordulót megnyerve az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje lett” – vont előválasztási mérleget a hvg.hu-nak Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. (via HVG)
Kunhalmi Ágnes / Facebook
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.