Testületi ülés – 2021.10.20.

Véget ért az előválasztás, lassan lecsillapodnak a kedélyek, és mi is visszatérhetünk a megszokott hétköznapokhoz. Ma ismét ülésezett a képviselő-testület; és több fontos döntés született. Többek között az alábbiak:

  • Döntés született a kocsmatúrák ügyében, mostantól közösségellenes tevékenységnek minősül minden olyan kocsmatúra, amely zavarja a lakók nyugalmát.
  • Az önkormányzat idén 5000 Ft/hó/háztartás összeggel emelte meg a fűtési támogatást, amit az alacsony jövedelemmel rendelkező, hátrányos helyzetben élők vehetnek igénybe.
  • Módosították az építési szabályzatot is a 15-ös tömb Dob utcai bejáratánál lévő üres telekkel kapcsolatban – azaz, ne lehessen azt beépíteni.
  • A kerületi ingatlanok jelentős részénél szükségessé vált a kémények bélelése. Eddig 114 ingatlanban történt felmérés, a friss döntéssel felgyorsulhat a munka.
  • 2019 előttről több mint 760 millió forintos bérleti díjtartozást örökölt meg az önkormányzat, ami már mostanra behajthatatlan, így szükséges volt, hogy egy határozattal a könyvelésből is kivezetésre kerüljön.
  • Az EVIN Nonprofit Zrt. igazgatója, Halmai Gyula az ülésen beszámolt arról, létrehoztak egy tartozásbehajtással foglalkozó részleget, hogy ne halmozódhasson fel egy-egy bérlő esetében kezelhetetlen nagyságú adósság.
  • A testület elfogadta az idei közmeghallgatás időpontját is, mely november 18-án 17:00 – 20:00 között lesz a Wesselényi 17. sz. alatt a díszteremben. A személyes részvételt előzetes regisztrációhoz kötött, melynek határideje 2021. november 12. 12.00 óra.

A testületi ülés a szokott helyén,  az Önkormányzati TV-n nézhető meg. És hogy el ne feledjük: november 5-7. között lomtalanítás!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.