25 egyéni győzelmet aratott a MSZP – Párbeszéd szövetség, erős körzetekben. Képviselőjelöltjeink jogot nyertek arra, hogy 2022-be kihívják fideszes ellenfelüket. Ez messze felülmúlja a közvélemény-kutatási méréseket. Főleg fővárosi eredményeink biztatóak. A budapesti szavazók nagyon bíztak Karácsony Gergelyben és az őt támogató MSZP-Párbeszéd szövetségben, hiszen hét egyéni képviselőt sikerült a tizennyolcból az MSZP-Párbeszéd szövetségnek befuttatnia. Hét egyéni győztesünk van, összehasonlításképpen a Demokratikus Koalíciónak négy, a Momentumnak öt.

Reálisan nézve, teljesen kiegyensúlyozott az ellenzéki térfél. Bár a lényeg mindig az, hogy végül közös győzelem legyen. Most már visszafelé vágjuk a centit, minden 2022 tavaszáról szól. A jelenlegi helyzet reménykeltő, azonban elbizakodottságra, vagy túlzott önbizalomra nincs szükség. Nagyon szoros verseny várható az ellenzék és a kormánypártok között.
Most a legfontosabb, hogy a legalkalmasabb jelölt, a közös nevező kerüljön ki győztesként a küzdelemből. Aki képes megszólítani a bizonytalanokat és újraegyesíteni Magyarországot. Ő Karácsony Gergely. Főpolgármesteri győzelme alkalmával már megmutatta, hogy lebontható a NER, elkergethetőek az Orbán-rezsim kiváltságos emberei.
A második fordulóban ne csak a szívünkre, az eszünkre is hallgassunk. Célunk, hogy demokratikus, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot építsünk, és a kiváltságos 1 százalék uralma helyett a 99 százalék érdeke érvényesüljön!
MSZP
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.