Karácsony a legesélyesebb ellenzéki jelölt a Publicus felmérése szerint.
A Publicus Intézet felméréséből kiderült az is, hogy ha csak Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Jakab Péter közül kellene ellenzéki jelöltet választani, kire szavaznának az előválasztáson résztvevő szavazók.

Az intézet felmérése szerint Karácsony 34 százalékkal az első helyen, a Dobrev 31 százalékkal a második, Jakab pedig 23 százalékkal a harmadik helyen zárna. Továbbá a kormányváltást akaró, illetve bizonytalan megkérdezettek 32 százaléka gondolja úgy, hogy Karácsony Gergely tudja a leginkább megszólítani a jelenleg bizonytalan választókat, Dobrev Klára esetében 27, Jakab Péternél pedig csak 18 százalék gondolja így.
A felmérés résztvevőinek 37 százaléka szerint Orbán Viktor őt tartja a valódi kihívójának. Azok közül, akik tervezik, hogy részt vesznek az ellenzéki előválasztáson, a túlnyomó többség (75 százalék) akkor is biztosan elmegy voksolni, ha a választókörzetében a kedvenc pártja nem indít jelöltet
– írja a Népszava a felmérés alapján.
A lap szerint Karácsony esélyeinek egyik fontos tényezője lehet az is, hogy több a tartaléka Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András támogatói között, mint Dobrev Klárának és Jakab Péternek, Márki-Zay pedig többször utalt arra, hogy kiesése esetén Karácsonyt támogatná.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.