Ahhoz, hogy tudjuk, mi történik a járvány terjedése és a vakcinák hatékonysága terén, mérésekre van szükség – hangsúlyozta Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken. A főváros közösségi közlekedéséről is beszélt.

„Kell adat, azt ki kell elemezni” – jelentette ki, hozzátéve: nyomatékosan jelezték a kormánynak, hogy átfogó, kormányzati, államilag finanszírozott vizsgálatra lenne szükség minden 60 év feletti, kínai vakcinával oltott lakosnál az ellenanyagszint megállapítására a koronavírus-járvány negyedik hullámára való felkészülés részeként.
„Ameddig van teszt, addig mi szűrünk” – szögezte le a főváros által indított ellenanyagszint-mérési programról. Erről elmondta: azért indították, mert „mi nem (…) emberi kísérletben szeretnénk megtudni, hogy működik-e a kínai vakcina a 60 év felettieknél”.
A fővárosi tesztelés folyamatos, Budapest és a kerületek együtt végeznek 20 000 ellenanyagszűrést, az adatokat pedig megosztják a döntéshozókkal, a tudományos kutatókkal és a háziorvosokkal is, mert abban hisznek, hogy az adatokat meg kell osztani – mondta. Hozzátette: „nagyon sok ilyen adat van a kormánynál”, hiszen annak hozzáférése van a magánegészségügyben elvégzett ellenanyag-vizsgálatok eredményéhez is.
Kiemelte: a főváros nem tud minden 60 év feletti lakost szűrni, aki kínai védőoltást kapott; azért kellene az állami vizsgálat, „hogy pontosan tudjuk, hogy mi történik, és hogy ki az, aki védett, ki az, aki nem”. Mint mondta, az elmúlt másfél-két évben folyamatosan jelezte a budapesti önkormányzat: szívesen segít akár a védekezés megszervezésében, akár magában a védekezésben, maszkosztásban, oltásszervezésben, de „sosem kérte ezt a kezet a kormány”. Hangsúlyozta: most is szívesen segítenek.
A fővárosi közlekedésre, illetve az ezzel összefüggő légszennyezettségre áttérve, azt mondta: a fővárosi önkormányzat hónapok óta a kormány aláírására vár, hogy az engedélyezze a főváros számára új, korszerű buszok vásárlását.
„Van egy szerződésünk, megvan a közbeszerzés eredménye. Arra várunk, hogy a kormány megengedje, hogy hitelt vegyünk fel.”
Hozzátette: már nem is akarnak „elvonni a kormány stadionpénzéből”, már nem is kérnek a központi költségvetésből pénzt, már nem is mondják, hogy ne vonjon el több pénzt a kormány a fővárostól, csak jóváhagyást kérnek, hogy hitelből lecserélhessék a legszennyezőbb, legrosszabb állapotban levő buszokat. 380 buszt kellene azonnal lecserélni, két éven belül összesen 600-at – mondta el.
De nem a főváros gazdálkodik a Budapesten élő polgárok által befizetett adóból: nem marad itt semmi a személyi jövedelemadóból, az áfából és a jövedéki adóból sem. Egyedül a vállalkozások által befizetett iparűzési adóból gazdálkodnak, amit a kormány „megcsonkolt”: nem csak lefelezte, de el is vitt belőle még 74 milliárd forintot másfél év alatt – mondta.
Budapestnek van fenntartható közlekedési programja, de a stratégiához a kormánynak is hajlandónak kell lennie együtt gondolkozni a fővárossal, „ez egy olyan asztal, aminek minden lábának meg kell lennie, különben felborul” – mondta.
„Mi mindent elkövettünk, hogy kihúzzuk magunkat ebből a reménytelen helyzetből, amibe a kormány lökött minket”
– tette hozzá.
Forrás: Hírklikk
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.