Hat budapesti körzetet érintő megállapodás született a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd között az őszi ellenzéki előválasztásra – jelentette be a DK.

A közlemény szerint három körzetben a DK támogatja az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltjeit:
- Budapest 8. választókerület: Tóth Csaba,
- Budapest 16. választókerület: Hiller István,
- Budapest 17. választókerület: Komjáthi Imre.
Másik három körzetben az MSZP és a Párbeszéd áll be a DK-s politikusok mögé:
- Budapest 5. választókerület: Oláh Lajos,
- Budapest 11. választókerület: Varju László,
- Budapest 12. választókerület: Barkóczi Balázs.
(Forrás: Index)
*
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Párbeszéd pártigazgatója, Kocsis-Cake Olivio – aki mindössze két héttel ezelőtt jelentette be indulási szándékát az 5. választókörzetben – visszalépett Oláh javára. Így négy főre csökkent az előválasztáson indulók száma: a Jobbik Beleznay Zsuzsannát, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Almási Kecskés Gusztávot, míg a Momentum Tompos Mártont indítja.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.