N. Kósa Judit: Évforduló

Tizenöt év elég hosszú idő. Orbán Gáspár például tizennégy éves volt másfél évtizeddel ezelőtt, és épp a Premontrei Szent Norbert Gimnázium padját koptatta Gödöllőn, amikor – tudtuk meg a miniszterelnöktől – gondos atyja bezárta, nehogy elmenjen tévészékházat fosztogatni és autókat felgyújtani elemi erkölcsi felháborodásában, amit az őszödi beszéd váltott nála ki.

Nem kételkedem persze abban, hogy Orbán Viktor jól emlékszik, másodszülöttje rohant volna a forradalomba; de az a helyzet, hogy én pedig felettébb felnőtt voltam 2006-ban, így saját emlékekkel és értékeléssel bírok mindarról, ami akkor történt. Olvastam az őszödi beszédet – nem pusztán a belőle kiragadott, azóta is sulykolt másfél mondatot -, láttam a felhergelt csőcseléket és éreztem Orbán Viktor remegő reményét, hogy az utcán válthatja le a megválasztott miniszterelnököt.

A tények tények, akkor is, ha a kormánypropaganda most mindezt valami ’56-hoz hasonló, zsigeri lázadássá akarja átfesteni. Találtak egy „évfordulót”, és mindent beleadnak a hamis emlékezésbe. A szándék világos: az ellenzéket eddig a gyurcsányozással próbálták hitelteleníteni, az őszödözés pedig a gyurcsányozásnak adja meg a sava-borsát.

Nagy kérdés persze, hogy az az ország, amelyik tizenkettedik éve a NER-ben él, tényleg nem vágyik-e másra, mint hogy még játékfilmen is ezt a pancserpuccsot nézhesse. A magyar választó már tanúja volt a saját kifosztatásának és az oligarcha világ felépültének; látta, hogy itt még a vakcinákon is keresnek valakik. Tapasztalta, milyen lankadatlanul védik a nyugdíját, s hogy míg katonákkal teszik rendbe az egészségügyet, stadiont kaphat bármennyit. Megérte, hogy az utóbbi egy évben szörnyű körülmények között meghalt harmincezer ember úgy, hogy a miniszterelnök a vállát sem rándította.

Meglehet, a magyar választó még csak nem is olyan hülye, mint amilyennek nézik.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.