Hargitai Miklós: Hárítás

Ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám – mondta Orbán Viktor tavaly júliusban (!), amikor már buzgón kúsztak fölfelé a számok. Ezek szerint (pontosabban a miniszterelnök szerint) nem jól végezték, mert lett második, majd szinte szünetmentesen egy harmadik is, és lett – eddig – 22500 halott, 700 ezer fertőzött, meg a világ legrosszabb halálozási aránya. Valaki valamit nem jól csinál, de biztosan nem az egészségügyisekben van a hiba, hiszen Orbán nélkül is látja mindenki, hogy erejükön felül küzdenek. Hanem sokkal inkább a szisztémában, hiába említette a kormányfő sok-sok balkeze közül az egyik, Kásler szakminiszter, hogy az ellátórendszer eddig meg sem rendült.

Amennyiben igaza lenne, akár örülhetnénk is, mert azzal, hogy a harmadik hullámnak – legjobb esetben is – a csúcsán nyitunk, a lepusztított állapotban lévő egészségügynek ezt a mostani, már hetek óta zajló extrém túlterhelése lesz bizonytalan ideig meghosszabbítva. A kormány félhivatalos álláspontja szerint nem lesz negyedik hullám – ez azonban csak úgy lehetséges, ha a harmadik átcsúszik a negyedikbe, valahogy úgy (vagy még úgyabb), mint ahogyan a második váltott át a harmadikba. A helyzet valójában tragikus: a magyar egészségügy a súlyos koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülők jelentős, tizenszázalékokban mérhető – de egyelőre sikeresen titkolt – hányadát elveszíti, a lélegeztetett betegeknek pedig talán a felét, vagy még többet is. A rendületlen ágazat, amelyre 2010 óta GDP-arányosan egyre kevesebbet költ, de amelyet sokféle adminisztrációs teherrel, vegzatúrával és az elhibázott bérpolitika útján előidézett munkaerőhiánnyal sújt a kormány, körülbelül ennyit tud; ezt tudja nyújtani a megmaradt dolgozói fokozódó kizsigerelése árán.

A járványügy pedig még ennyit sem: ha akár-csak félig-meddig is hihetünk a kormányzati kommunikációnak, akkor nincs komolyan vehető modellezés a negyedik – vagy az elhúzódó harmadik – hullámról. Nem tudják, illetve nem mondják meg, hogy a kalkulációkban hány halott a korai nyitás miatti tervezett veszteség; nincs továbbá utókövetés az oltásoknál, azaz nincs adat arról, melyik vakcinánál milyen mellékhatás jelentkezett és milyen gyakori- sággal. (Hogy a már a második hullámban feladott kontaktkutatásról, és az azóta sem létező megelőzési célú tesztelésről ne is beszéljünk: kapacitáshiány miatt egyik sincs, nem is lesz.)

Egyszóval nem arról van szó, hogy akik még a vártán vannak, azok ne végeznék jól a dolgukat, hanem arról, hogy a rendszernek, amelyben dolgoznak, ez a felső teljesítmény- határa. És hogy az irracionális kormányzati intézkedésekkel most hosszan elnyúlóvá tett járványplató miatt az eddigi hatékonyságot is inkább csak alulmúlni tudják majd, hiszen fáradnak, a létszámuk is fogy (szintén nem függetlenül a kormánytól), meg alighanem a lelkesedésük is.

Az sincs rendben, hogy természetesnek veszik és elvárják tőlük a prolongált helytállást. De az meg végképp nincs, hogy már előre rájuk tolják a felelősséget, ha a lehetetlen nem sikerül. 

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.