Németh Péter: Gátlástalanul

Nem tudom elengedni Békesi László ama mondatatát, amely a Fidesz hatalomban maradásának eszközeit sorolta. Ennek egyik elemeként említette a párt gátlástalanságát. Azt mondta: „Egy 2022-es választási vereség, a Fidesz és vezetői számára nem egyszerűen a politikai hatalom elvesztését jelentené, hanem személyes szabadságuk és az összeharácsolt vagyonuk elvesztését is. Nincs kétségem afelől, hogy ezért minden eszközt – és ezt szó szerint kell érteni – be fognak vetni annak érdekében, hogy hatalmukat, s ezáltal személyes szabadságukat és vagyonukat megmentsék”.

Nem tudom elengedni ezt a gondolatot, kiváltképp, ha számba veszem, mi mindent megtesznek már most is. Elég, ha csak a Színművészeti Egyetem kifosztására gondolunk, ahogy egy pillanatnyi aggály nélkül tesznek tönkre egyetemi hallgatókat, törik derékba pályafutásukat, mi több, adott esetben még kriminalizálják is őket.

Igen, bő egy évvel vagyunk a választások előtt, és több mint tíz éve a Fidesz által megszerzett és megszállt országban; és azt hisszük, tényleg tudunk már mindent az Orbán által kialakított rezsimről. De biztosan nem tudunk mindent, például azt sem, hogy ez a Békesi által hangsúlyozott gátlástalanság milyen eszközökhöz, megoldásokhoz viszi el őket. Mert a tíz év alatt még nem kerültek olyan helyzetbe, mint most, nem volt reális esélye, hogy elveszítsék uralkodói státuszukat.

Igaz ugyan, hogy korlátlan forrásokkal rendelkeznek, igaz, hogy már nagyon szélesre nőtt a klientúrájuk, mégis: a társadalom nagyobbik részének elege van a sok-sok hazudozásból, mértéktelen lopásból, a Vezér feltétel nélküli kiszolgálásából. Ezért kell ráerősítenie a Fidesznek. A személyes szabadság, a megszerzett vagyon őrzése, vagyis az egzisztenciális jövő biztosítása nyilván új megoldásokra fogja késztetni Orbánékat. Immár nem biztos, hogy elegendő lesz a kreatív jogászkodás, a bűvészkedés a paragrafusokkal, a törvénnyé emelt törvénytelenségek sorozata. Nem lesz elég újra megváltoztatni a választási szabályokat, nem lesz elég bezárni médiumokat (lásd Klubrádió), nem lesz elég Gyurcsánnyal vagy nácizással riogatni a választókat. Több kell, és ezt ők is tudják. A gátlástalanság szintet fog lépni.

Jövő időt írok, pedig az SZFE esetében már szintet is lépett. Bár ott még nem a személyes szabadságról van szó, pusztán arról, hogy akadt egy fiatalokból álló csapat, amely meg akarta akadályozni, hogy simán elrabolják a szellemi terméküket. Szimpatikusan és látványosan védték az érdekeiket, az autonómiájukat, felismerve, hogy a klientúra kezébe akarja venni a jövőjüket. Ráadásul itt még nem is vagyonról, csak a szellemről volt szó, nem úgy, mint számos más esetben, ahol nemcsak az egyetemet, vagy egy alapítványt vittek, vettek el, hanem mesés nagyságú pénzt és ingatlanokat is (MCC).

Még szerencse, írtam volna ide a végére, hogy 2021. január 1-től van egy jogállamiságot védő uniós határozat. De aztán rájöttem, hogy már január vége felé járunk. Érdekli a Fideszt ez a szabály? Érdekli az Uniót, hogy mi történik itt?  

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.