Építsünk egy jobb államot!

Ragadjuk meg az esélyt, építsünk egy jobb államot! Esélyteremtő, új államra, kormány- és korszakváltásra van szükség – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke csütörtökön Tihanyból közvetített online sajtótájékoztatóján. „Ha valamit ünnepelhetünk ma, akkor az az esély és a hit. Esély egy értékteremtő, lehetőségeket nyújtó, új államra és hit, hogy ez sikerülhet. Ragadjuk meg!” – mondta a pártelnök.

„Ez a mai állam szűkmarkú azokkal, akik felépítették, akik munkájukkal és adóikkal fenntartják, és azokkal is, akik segítségre szorulnak. (…) Bérből és fizetésből élők milliói szenvedik a kiszolgáltatottságot a megnyirbált munkavállalói jogok miatt, munkanélküliek százezrei csak elképzelhetik a friss kenyér illatát. Gyermekek százezrei nőnek bele a kilátástalanságba, és ez az állam még esélyt sem ad nekik.”

Tihanyt a magyar államiság egyik jelképének nevezte, hisz alapító oklevele az egyik legrégebbről fennmaradt írásos nyelvemlékünk, de rámutatott: ami ma itt zajlik, az azt is szimbolizálja, mi zajlik az országban: „hogyan épül az önkényuralmi rendszer, és hogyan működik a maffiaállam, minden aljasságával együtt”.

A mai hatalom hivatkozik ugyan az államalapító Szent István király intelmeire, de „kiradírozta” belőlük az igaz ítéletet, a türelmet és az irgalmasságot.

„A saját szemünkkel látjuk, hogy a hatalom hogyan játssza át értékeinket, kincseinket, például a Balatont a Nemzeti Együttműködés Rendszere jellemtelen képviselőinek. Éppen ez ellen küzdünk, és ez ellen kezdeményeztünk népszavazást, hogy megvédjük tőlük ezeket az értékeket. Hiszen a Balaton mindannyiunké.”

Hogy legyen mit ünnepelni, építsünk egy új, jobb államot! Tegyük éppen megfelelően magasra a lécet: legyen kormány- és korszakváltás!”

Kiemelte: pártja egy szabad, esélyteremtő, szociális, zöld államban hisz, és nagyon sokan akarnak esélyt az emberibb, jobb, egészségesebb élethez, a tudás megszerzéséhez és a biztonságos megélhetéshez. A Trianon-emlékévben emlékeztetett: történelmi traumáinkat nem újraélni kell, hanem okulni belőlük, hogy még egyszer ne fordulhassanak elő.

„Éppen ezért mondjuk azt, hogy országunk helye Európában van, és szövetségeseink pedig nyugaton.”

Arra figyelmeztetett: egy „sokszínű társadalom egyben tartásához” nem csak megértés és akarat szükséges, hanem a sokszínűséget megvédő intézményrendszer is kell.

„Azt akarjuk, hogy ebben a több mint ezeréves államban mindenki szabadon élhesse meg nemzetiségét, vallását, szabadon élhesse meg identitását, szabadon gyakorolhassa egyéni szabadságjogait. Hogy augusztus 20-a végre újra ne csak állami, hanem nemzeti ünnep legyen.”

MSZP

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.