A kultúra függetlenségéért és a szabad színházakért tüntettek a Madách téren.
Tüntetést szerveztek hétfő estére a „szabad színházért, a kultúra függetlenségéért”. A tüntetés este 6 órakor kezdődött a Városháza helyett a Madách téren, az eseményen felszólalt többek között Jordán Tamás, Mácsai Pál, Pintér Béla és Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is. Délután 6 órakor, a tüntetés kezdetén a szemerkélő eső ellenére is már több ezren voltak a Madách téren, a tömeg a Károly körútig ért. Este háromnegyed 7-re a tüntetés hivatalosan véget ért.

Az Index összefoglaló cikkét a demonstrációról itt olvashatja.
Miért mentek utcára?
A tüntetés az esemény leírása alapján azért indul, mert
a kormány által készített törvényjavaslat súlyosan sérti a színházi szakma autonómiáját. A javaslat többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adná az igazgató kinevezési jogát.
De mi ez a javaslat és mi történt eddig?
- November 19-én nyilvános lett, hogy Gothár Péter az az ismert rendező, akit a Katona József Színházból zaklatási ügye miatt kirúgtak.
- November 21-én a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely kijelentette, hogy az ügy súlyos, és hogy a balliberális kulturális oldalon nem először tapasztalják, hogy a legérzékenyebb kérdésben a szava és a tettek szemben állnak egymással, hiszen „egy éve eltusolnak egy ilyen ügyet”.
- December 4-én jött az első hír, hogy a kulturális tao-támogatás megszüntetése után a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) is átalakítanák. A törvénytervezetet egyébként csak azért ismerhettük meg néhány nappal a benyújtás előtt, mert valaki titokban kiszivárogtatta. Sem a szakma képviselői, sem a főpolgármester, Karácsony Gergely nem tudott róla.
- December 6-án kiderült, hogy a Fidesz és a KDNP megszavazza a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot a Gothár-ügyre hivatkozva. A csomag része lett volna a független színházak működési támogatásának megvonása, az NKA kiüresítése, illetve néhány intézményvezetőt kiemelt szerephez juttattak volna.
- A törvénycsomagra reagált a Független Előadóművészeti Szövetség egy petícióval, illetve egy tüntetés bejelentésével. A petíciót hétfőre közel 50 ezren írták alá, a tüntetést a Városháza elől a Madách térre kellett áthelyezni, mert az esemény leírása alapján a Városháza előtt nem fértek volna annyian el, ahányan visszajeleztek (kb. 7 ezren mentek az Ott leszek gombra, közel 16 ezren érdeklődnek az esemény iránt Facebookon).
- Pogány Judit színésznő a Kádár-rezsimhez hasonlította a helyzetet, Pintér Béla szerint a Fidesz halálra ítélte a független színházakat. Az új kultúrstratégiai intézményekben érintett, a törvénycsomag elfogadása esetén megnövekedett befolyást szerző Vidnyánszky Attila viszont kiállt a kultúrtörvény mellett.
- Hétfő délelőttre puhult az új kultúrtörvény, 48 oldalról 11-re rövidült a végleges változat, melyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be. Benne maradt ugyanakkor, hogy a közös fenntartású – vagyis részben önkormányzati, részben állami pénzeket felhasználó – színházaknál külön megállapodás alapján a kormány beleszólhatna a vezetők kinevezésébe. A törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés, és szerdán már tartsák is meg a zárószavazást.
- Semjén kivételességi javaslatát azóta elfogadták, az ellenzék két módosító javaslatot is beterjesztett. A törvénycsomagról a jelenlegi állás szerint december 11-én, szerdán döntenek.
(Forrás: Index)
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.