december 2019

|
Boldog Új Évet!

Ismét eltelt egy év, karácsony után itt az óév utolsó napja, és már csak pár óra választ el minket a 2020-as esztendőtől. Ma jó kedvvel vagy keserédesen búcsúzunk el az Óévtől, és vetünk számot annak mind a 365 napjával. Holnap már itt az Újév, így aztán az idei – átlagosnál is hosszabb és mozgalmasabb –
Read More

A lázadás évére várva

A várakozásoknak megfelelően Áder János aláírta a társadalombiztosítási rendszer átalakításáról rendelkező törvényt, melynek értelmében nincstelen betegek százezrei maradhatnak ellátás nélkül. A szociális hálón mostantól kezdve tátongó óriási lyuk annak ellenére sem zavarta az államfőt, hogy a Fidesz által bő egy évtizede kikényszerített, úgynevezett „szociális népszavazást” megelőzően az Ádert delegáló párt harsogta leghangosabban a szlogent, miszerint
Read More

Németh Péter: Mészáros és Tsai

Élcelődik a 444.hu Mészáros Lőrincen. Illetve lehet, hogy nem is Mészároson, hanem inkább a miniszterelnökön. Az apropót a Forbes magazin listája adta; a lap immár hatodik alkalommal állította össze az ötven leggazdagabb magyar sorrendjét, amelyben – nála – továbbra is a felcsúti vállalkozó áll az élen, mégpedig majd’ 408 milliárd forinttal. A 444 így ír
Read More

|
Ünnep után

“Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.” Megint elmúlt egy karácsony. És megint csak arról írhatunk, hogy – ünnep, szeretet, béke ide vagy oda – Szenteste az Ételt Az Életért Alapítvány, majd pedig az ünnep első napján a krisnások ételosztásán ismét több százan álltak sorban egyetlen egy tál ingyen ételért és némi
Read More

MVM: Perel az MSZP elnöke

Adatkiadási pert indít az MVM ellen a Mátrai Erőmű megvásárlásának részletei iránt érdeklődő Tóth Bertalan szocialista pártelnök – tudtuk meg. A kormányfő strómanjának tartott Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, az Opus szenteste előtti nap jelentette be, hogy eladta az érdekkörébe tartozó áramtermelőt – az ország második legnagyobb áramtermelőjét – az állami energiacsoportnak. A vételárat nem tették
Read More

Orbán fal, zúz és széttapos

„Ha nem állítják meg a hatalmat, akkor egy fenevad válik belőle, és telhetetlen bendőjű fenevadként törtet tovább. A Biblia jut megint az eszembe: falt és zúzott, a maradékát pedig összetaposta. Tehát, amit nem tud felfalni, az másé se legyen” – mondja a Hírklikknek adott karácsonyi interjúban Iványi Gábor lelkész. Arról is beszél, hogy ő szidhatja
Read More

Szegény Magyarország

Ezúttal a Népligetnél osztottak ételt a szegényeknek. Töltött káposzta volt a menü, ünnepi ebéd azoknak, akiknek hétköznap sem jut meleg étel. Harminc éve osztanak ételt a krisnások ünnepekkor, és egy ideje hétköznapokon is. Hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán – kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát. Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csupán idő
Read More

|
Meghitt, békés karácsonyt

Lassan vége ennek az évnek is, már itt a karácsony, a Szenteste is elérkezett. Nem is marad más hátra, mint hogy kívánjunk meghitt, békés, szép ünnepet és sikerekben gazdag Boldog Új Évet minden kedves Olvasónknak, barátunknak és minden erzsébetvárosi lakosnak! Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek,
Read More

Törő András: Gazdag ünnep

Minden a három keleti bölccsel kezdődött. Ajándékot vittek a Jézuskának, és a több mint kétezer éves szokás – többször átalakulva – mára, mondhatni, féktelenségbe csapott át. A jobban élünk szlogenre is rátéve egy lapáttal, nyakló nélkül költekezik a magyar, ha ajándékról van szó. Mert ha karácsony, akkor az, mint egy pavlovi lámpa, az ajándékozást juttatja
Read More

Irány az ötvenes évek!

Balszerencsémre megnéztem egy tudósítást a Magyar Televíziónak nevezett valamiben, és így belebotlottam egy műfajilag meghatározhatatlan izébe, amit ez a csatorna közzétett, történetesen Tordai Bencéről. A Hír tv legszebb napjaira emlékeztető anyag volt, mintapéldája annak, hogyan nem volna szabad dolgozni. Az alaphír az volt, hogy a Párbeszéd parlamenti képviselőjének felesége külsős szakértői helyet kapott a II.
Read More