A testületi ülés margójára

A tegnapi testületin a képviselők szavaztak a kocsmák éjféli zárásáról (is), és a Niedermüller Péter polgármester által beterjesztett javaslatot fogadták el. Eszerint egyeztetni fognak minden érintettel és éjfél után csak az a hely tarthat majd nyitva, amely maradéktalanul megfelel a lakókkal, és a civil szervezetekkel közösen kidolgozott nyitvatartási rendnek. (Képviselői módosítókkal az előterjesztés kiegészült konkrét határidőkkel, és létrejött egy a folyamatért felelős munkacsoport is.)

Viharos, indulatos ülésen úgy döntött Erzsébetváros képviselő-testülete, hogy nem dönt a szórakozóhelyek azonnali éjféli bezárásáról, február végéig kidolgozzák, kik kaphatnak felmentést a szabály alól. (via Népszava)

Valóban indulatos gyűlésen vagyunk túl, ahol az utóbbi 5 évben a kerületet vezető Fidesz az akkori ellenzékre – vagyis ránk – próbálta hárítani a felelősséget – írta délelőtt Szücs Balázs alpolgármester fb-bejegyzésében. Majd így folytatta:

  • Végrehajtjuk a kampányban ígérteket, azaz a lakókkal és az érintettekkel együtt olyan megoldást dolgozunk ki, ami mindenkinek elfogadható.
  • Mindezt rövid határidőn belül, pár hónap alatt.
  • Pontosan értjük és látjuk, hogy a jelenlegi bulinegyedes helyzet nem mehet tovább. Viszont nem intézhetjük fideszes módra, önkényesen a komplex problémát.
  • Az éjféli záróra, a radikális hozzáállás nem segítene a problémán. Vajon mit kezdene a kerület és a helyi lakosok azzal a sok részeggel, akit egyszerre dobnak ki éjfélkor az utcára?

Radikális megoldások helyett az ésszerű és higgadt tárgyalásban, a valódi konzultációban és a megegyezésben hiszek. Akármi is történik, a helyzet csak javulni fog.

***

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. december 9-én 17.00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST tart, amelyre ezúton meghívja a kerület lakosságát és a helyben érdekelt szervezetek képviselőit.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.