szeptember 2019

|
Kispál Tibor: Legyen rend!

Az önkormányzati költségvetésben javaslatomra a választókerületemben ugyan több millió forint többlettakarítási forrás kerül felhasználásra, az eredménye nem sok. Erzsébetváros közterületeinek tisztán tartásához több forrásra, új szemléletre, paradigma váltásra van szükség. Legyen rend a közterületeken is! Tegnap az ellenzéki képviselőjelöltekkel Belső-Erzsébetvárosban összeszedtük azt a szemetet, amit a fideszes városvezetés otthagyott volna az utcáinkon, és elvittük az
Read More

Csuklyák és nyuszifejek

Talán emlékszünk még azokra a daliás időkre, amikor a pártok egy-egy választás előtt etikai kódexekkel kísérleteztek. Még tavaly is próbálkoztak ilyesmivel egyes helyeken, de az akcióknak már hírértékük se nagyon volt. Öt évvel ezelőtt például a Jászberényben induló Szekeres Imre készített egy kódexet, és csak azért idézem ide, hogy együtt mosolyoghassunk a naivitásán. A 2014-es
Read More

|
MTVA: Nyertek a képviselők

Mem szabadott volna kidobni őket az MTVA épületéből. Az első fokon eljáró bíróság megváltoztatta az óbudai jegyző tavaly decemberi birtokvédelmi határozatát, amit az ellenzéki országgyűlési képviselők ellen kért az MTVA, és elutasította azt, írja a 444. Az ítéletből a lap szerint az is következik, hogy nem lehetett volna kidobni az ellenzéki politikusokat az épületből. A lap
Read More

|
Tarlós 35, Karácsony 34 százalék

A Republikon Intézet felmérése szerint 1 százalékra Karácsony Tarlóstól. A Republikon Intézet az önkormányzati választások kapcsán felmérést készített, melynek fókusza az október 13-i főpolgármester-választás volt, kitérve a részvételi hajlandóságra és a jelöltválasztásra. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a budapesti választók több mind kétharmada, 68 százaléka tervez részt venni az önkormányzati választásokon, mindössze 19 százalék tervez
Read More

EP: Trócsányi megbukott

Pénzügyi összeférhetetlenséget találtak Trócsányi Lászlónál, Orbán Viktornak valószínűleg új EU-biztost kell jelölnie. Nem támogatja az Európai Parlament jogi szakbizottsága, hogy Trócsányi Lászlót, az Európai Bizottság magyar biztosjelöltjét meghallgassák október 1-én jövő kedden a külügyi bizottságban. A politikusnak, a Fidesz EP-listavezetőjének, volt igazságügyi miniszternek Ursula von der Leyen bizottsági elnök a bővítési portfóliót ajánlotta fel, a
Read More

|

Az elmúlt napok sajnálatos politikai eseményei kapcsán az alábbi nyilatkozatot tesszük. Baranyi Gyula szeptember 9-én kelt levelében felfüggesztette a párttagságát. Azóta semmilyen módon nem vesz részt sem párt-, sem kampány-munkánkban. Az MSZP eddig is és ezután is elhatárolódik minden szélsőséges, vagy rasszista megnyilvánulástól. Bárki, aki a fenti tények ismeretében ezt a sajnálatos és elitélendő esetet
Read More

Hiller: Összeomlik az oktatás

Szerveződnek a sztrájkbizottságok, novemberre összeomlik az oktatás. Fenntarthatatlan ez az oktatási rendszer és a kormány oktatáspolitikája, a tanárok már az országos sztrájkot készítik elő. Miért butítja le az embereket a kormány? – erről beszélt Hiller István, az MSZP oktatáspolitikusa hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ha a kormány a Magyar Közoktatás Napjáig november közepéig
Read More

Iványi Gábor: Nem adjuk fel!

Egy dolgozójának sem utalt többet 130 ezer forintnál a legutóbbi fizetéskor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, sokuk járulékainak befizetésével pedig évek óta gond van – jelezte az RTL Klub Híradójának a szervezet egyik munkavállalója. Iványi Gábor a Klubrádió Esti gyors című műsorában azt mondta: egyszeri nehézség volt. De nem először fordul elő, hogy nehezen jön össze a bérekre való.
Read More

Vigyázat! Fogy az idő!

Még három hét a választásig. Nem sok, de talán még elég. Feltéve, ha itt, az ellenzéki oldalon észrevesszük: a kampánynak új lendületre, új minőségre van szüksége. Új szakasznak kell következnie. Ebben csak mi vagyunk érdekeltek. A kormányoldal ugyanúgy akarja folytatni, mint eddig. Maradnak a beváltnál – személyi lejáratás, rágalmak, riogatás, kisebb ajándékok a megnyerendőknek, és
Read More

Niedermüller visszalép, ha..

… az derül ki, hogy nem ő a legesélyesebb ellenzéki polgármesterjelölt Erzsébetvárosban. Egy közvéleménykutatás alapján döntenék el, ki a legnépszerűbb a kerületben. „Az erzsébetvárosiak azt találták ki, hogy csináltatnak egy kerületi közvélemény- kutatást egy elismert kutatóintézettel, és azt kérik az ellenzéki jelöltektől, hogy fogadják el a kutatás eredményét, az esélytelenek pedig lépjenek vissza az esélyes
Read More