Fékek és ellensúlyok

A köztársasági elnök egyik legfontosabb feladata, kifejezni a nemzet egységét és őrködni az államszervezet demokratikus működése felett. Ebbe a demokratikus működésbe nagyon sok minden beletartozik. Hogy csak néhány ilyen apróságot említsek: Latba kellett volna vetnie államelnöki tekintélyét (ha még van neki ilyen) az ellen, hogy a parlamenti többség ne csorbíthassa az ellenzék legalapvetőbb alkotmányos jogait. Fel kellett volna lépnie a társadalom emberi jogainak csorbítása, korlátozása, szűkítése, elvonása ellen.

Nem lett volna szabad szemet hunynia afelett, hogy a kormányfő saját hatáskörben szabadon rendelkezik a költségvetés pénzeszközeivel. Nem lett volna szabad eltűrnie, állami intézmények, szervek kormányzati szintű szabályozását és hatáskörbe vonását. A jogforrási hierarchia minden szintje ugyanannak a politikai vezetésnek a kezében van. Mindez a hatalmi ágak elválasztásának elvét súlyosan sérti, hiszen a kormány gyakorlatilag elvonja a törvényalkotó hatás- és jogkörét. Demokratikus jogállamban ilyen nem történhet(ne).

Kötelessége lett volna fellépni az Országgyűlés működésének kiüresítése miatt. E körben fel kellett volna emelnie a hangját azért, hogy a törvényalkotás jogintézménye egyre inkább átmegy rendeleti kormányzásba. Szóvá kellett volna tennie, hogy az Országgyűlés a még általa megalkotandó törvények esetén tartsa be a jogalkotás alkotmányos követelményeit. Ugyanis nagyon sok norma esetén a törvény zárószavazása keretében lényegében átírták az egész normajavaslat tartalmát. Úgy is mondhatnám, hogy egy-egy törvénynek két különböző tartalma volt. Az egyik a Parlament asztalára, napirendjére került, melyet a képviselők, jól, vagy rosszul, de megvitattak, ez a törvényalkotás mechanizmusa. De szavazásra már egy olyan más tartalom került, amit sosem vitattak meg. Ráadásul, az államszervezet működését érintően egészen kardinális törvények kerültek ebbe a körbe. Hogy csak néhány ilyen példát említsek, a teljesség igénye nélkül:

  • az alaptörvény,
  • az alkotmánybírósági törvény,
  • a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény,
  • a bírák jogállásáról szóló törvény,
  • az ügyészségi törvény,
  • az adó- és vámhivatalról szóló törvény,
  • a közoktatásról szóló törvény,
  • a felsőoktatásról szóló törvény,
  • a szakképzési törvény, a médiatörvény,
  • az Állami Számvevőszékről szóló törvény, a Nemzeti Bankról szóló törvény,
  • az államháztartási törvény,
  • a választójogi törvény,
  • az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény,
  • az önkormányzati törvény,
  • a népszavazási törvény, stb….

Mindezek a törvények, lévén a rendszer legfontosabb fogaskerekei, külön-külön és önmagukban is, de együttesen főleg az államszervezet demokratikus működésének súlyos zavarát okozzák. És egyik ellen sem tett semmit. Pedig nemhogy joga, de egyenesen kötelessége lett volna ezen zavarokkal szemben fellépni. A köztársasági elnök pártpolitikán felül álló politikai szerepe leépült és már egyáltalán nem tudja magát össznemzeti szerepben láttatni. Ez a demokratikus jogállamiság szempontjából erős autoritás-deficitet hoz létre. Mert ha a nemzet egységének alkotmányos képviselője is pártpolitikailag értelmeződik, akkor nem tudja kielégíteni azt az autoritásigényt, ezáltal pontosan az a cél nem teljesül, amit az alkotmány neki szán.

Ami 2010 óta Magyarországon történt, arról szólt, hogy azokat a jogállami garanciákat, amelyek ’89-ben bekerültek az alkotmányba, gyakorlatilag leépítették és kiiktatták. Pedig annak idején jelentős részben éppen Orbán Viktornak meg a Fidesznek köszönhetően alakult úgy, hogy egy hatalommegosztásos rendszer alakult ki, garantált alapjogokkal. Ezt most ugyanők szabályosan szétverték. És ehhez Áder János aktívan asszisztált.  

Az alkotmányos rendszerből már minden féket és ellensúlyt kiiktattak, a miniszterelnök hatalmát lényegében semmi nem korlátozza. Miniszterelnökként nem korlátozza az Alkotmánybíróság, nem korlátozza a köztársasági elnök. De nem korlát az ombudsman, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, sem a legfőbb ügyész, hiszen őket az általa mozgatott köztársasági elnök jelölte. Az ÁSZ elnöke pedig szintén egy pártpolitikus lett. A kör bezárult. Kompakt a rendszer abban az értelemben, hogy leépült minden jogállami biztosíték, ami a hatalom egy kézben – vagy ahogy Orbán fogalmazott kötcsei beszédében – egy centrális erőtérben való koncentrálását akadályozná. Vagyis de facto, Orbán a miniszterelnök is és az államelnök is egyszemélyben. A teve is ló, csak valamilyen politikai bizottság tervezte.

Ferincz Jenő

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.