Ahogy az már az önkormányzat honlapjáról és Facebook-oldalamról is tudható, holnap, azaz június 24-én 17.30 órakor kerül megnyitásra a 15-ös tömb területén kialakított közpark. Egyúttal felavatásra kerül az itt elhelyezett Janikovszky Éva-szobor is. (Alkotója: Zsemlye Ildikó Munkácsi-díjas szobrászművész). A megnyitón Firschmann Judit tájépítész mutatja be a parkot. (Bejárat a Dob u. 37-41. szám felől.)

Még 2015 márciusában dr. Kispál Tibor terjesztette be a képviselőtestület elé azt a javaslatot, hogy legyen a kerületben egy Janikovszky Éva emlékét megőrző köztéri szobor és park. Az évek teltek, de az idő most elérkezett.
A Dob utcáról nyíló telek hosszú-hosszú ideig autóparkolóként működött. A területen 1968-ig egy hatalmas kiterjedésű gyár és két apróbb parcellán álló bérház állt. A Dob utca 37. sz. alatti tésztagyárat 1867-ben építette fel Topits Alajos József, az Első Magyar Gőztésztagyár Rt. elnöke és cégtársa Weichselberger János tésztagyáros. Az 1894-ben átadott Dob utca 39. és az 1898-ban felépült Dob utca 41. sz. alatti egyemeletes bérházakat pedig Tafler Kálmán, Budapest akkori legnagyobb adófizetője építette. Helyükön – és a későbbi parkoló helyén – most közpark lesz. És remélhetőleg hosszú ideig meg is marad annak.
Szépen, zölden, virágokkal és fákkal.
Devosa Gábor, önkormányzati képviselő
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.