Az MSZP 10+1 pontja

Ezeket a célokat a nemzetállamok nem tudják elérni, ezért van szükség minél több Európa-párti képviselőre a következő EP-ben.

10+1 pontos programot hirdetett az MSZP az EP-választásra, a  „Haza. Szeretet. Európa.” mellett ezek megvalósításáért fognak küzdeni, a cél elérése érdekében igyekeznek minél több támogatót szerezni – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Szociális Demokráciáért Intézet Munkaidő és munkakörülmények Magyarországon című konferenciájának bevezetőjeként.

  • Valósuljon meg a szociális Európa programja, ami az embert állítja a középpontba és biztonságot, széleskörű jogokat garantál minden európai polgárnak.
  • Vezessük be az európai minimális bért, számoljuk fel a bérszakadékot és törekedjünk arra, hogy ugyanazért a munkáért minden európai országban ugyanazt a bért kapják a dolgozók.
  • Vezessük be az európai minimális nyugdíjat, ami kiszámítható jövőt és méltányos megélhetést biztosít a tisztességgel ledolgozott évtizedek után.
  • Dolgozzuk ki és érvényesítsük az Európai Munka Törvénykönyvét, amely egységesen véd minden dolgozót a kizsákmányolással és az az igazságtalansággal szemben.
  • Garantáljuk a munkások gazdasági és szociális érdekeinek biztosításához az őket megillető sztrájkjogot, erősítsük meg a szakszervezetek érdekérvényesítő képességét.
  • Magyarország haladéktalanul csatlakozzon az Európai Munkaügyi Ügynökséghez, amely képes a munkavállalók mobilitására vonatkozó uniós szabályokat minden tagállamban méltányosan, egyszerűen és maradéktalanul érvényre juttatni.
  • Hozzunk létre egy olyan uniós szintű munkanélküli biztosítási alapot, amely nagy gazdasági visszaesések esetén kisegíthetik a tagországok, így Magyarország hasonló alapjait.
  • Valósítsuk meg a nemek közti valós egyenlőséget, szüntessük meg a férfiak és nők fizetése és nyugdíja közötti szakadékot.
  • Készüljön egy olyan európai ifjúsági akcióterv, amely a meglévő uniós programokkal összhangban gyermekkortól egészen a munkaerőpiacra való kilépésig kíséri a fiatalokat.
  • Legyen átlátható és egységes bérrendszer a közigazgatásban, valósuljon meg a folyamatos munkahelyi átképzés és oktatás fenntartható rendszere
  • Legyen valódi társadalmi párbeszéd a munkavállalókkal a dolgozók és munkások életét, munkakörülményeit befolyásoló változásokról ne lehesen javaslataik és érdekeik valós érvényesítése nélkül dönteni.

Tóth Bertalan kiemelte: azért fontos, hogy minél több Európa-párti képviselő legyen a következő EP-ben, mert ezeket a célokat a nemzetállamok nem tudják elérni, csak egy mélyen integrálódó európai közösség. Márpedig mi ebben vagyunk érdekeltek, mert különutas megoldások nem léteznek.

Természetesen képviselni kell a magyarok, Magyarország érdekeit, de a tárgyalóasztalnál, a partnerekkel együttműködésben. Ezért fogunk küzdeni – tette hozzá.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.