Legalább is ezt mondja a rendőrség a VI.-VII. kerületi kamupártos választási csalásról. Talán van még, ki emlékszik erre a szép történtre, lényege, hogy tavalyi országgyűlési választáskor a fideszes Bajkai István és Lévai Katalin Lendülettel Magyarországért pártja jelöltjének ajánlóívein fura mód 341 ajánlás megegyezett, azaz azonos volt. Csak épp az aláírások különböztek. A csalást a DK választási delegáltja fedezte fel, de korábban már Zuglóban is találtak azonosságokat a Lendülettel-Fidesz szuperpáros aláírásaiban.

Az ügyből aztán feljelentés lett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság tavaly szorgosan el is kezdett nyomozni, majd most, egy évvel később már egyértelműen meg is állapították a választási csalást. És elégedetten hátradőlve, felfüggesztették a nyomozást. Szerintük ugyanis azt nem lehet megállapítani, hogy pontosan ki csalt, azaz, egyetlen egy embert sem találtak, aki aláírást hamisított és adatokat lopott – írja az Index.
Az Indexhez került határozatban a rendőrség a következőket írta:
- Kihallgatták tanúként azokat a választókat, akinek az adatai mindkét párt (Fidesz, Lendülettel) jelöltjének ívein szerepeltek. Ők mind azt mondták, hogy a Lendülettel pártról és jelöltjéről nem is hallottak, az aláírások nem is tőlük származnak.
- A rendőrök az ajánlások gyűjtőit is kihallgatta volna, hiszen megállapította, hogy „jogellenes” volt a kitöltésük. „Ám a hamis adatokat tartalmazó ajánlóívek gyűjtőinek beazonosítása nem volt lehetséges tekintettel arra, hogy az iratokon egy-egy név és névaláírás szerepel, egyéb személyes adat nem.”
- Gyanúsítottként kihallgatták Bagyó Hildát, vagyis a Lendülettel jelöltjét, ő azonban nem tett vallomást, és mivel „nem merült fel olyan információ vagy adat, amely szerint az íveket maga a jelölt töltötte volna ki, vagy tudomással bírt volna a jogellenes kitöltésükről”, megszüntették a gyanúsítását.
- Az nem derül ki a rendőrség részletes leírásából, hogy a fideszes jelöltet, a korábban az Orbán család ügyvédjeként is dolgozó Bajkai István képviselőt kihallgatták volna az ügyben. (Bajkai a választókerületi veresége ellenére listáról bejutott a parlamentbe, és az aktuális pletykák szerint esélyes az igazságügyi miniszteri posztra a Brüsszelbe készülő Trócsányi László helyett.)
- A rendőrség az indokolásban mindvégig 341 azonos ajánlásról ír – ez szerepelt ugyanis a feljelentésben –, ám annak nincs nyoma, hogy a rendőrség átvizsgálta volna a Fidesz és a Lendülettel összes ajánlóívét, hogy megtudjuk, hány problémás ajánlást számolt a rendőrség.
Hát persze. Mióta a Fidesz megváltoztatta a választási törvényt, azóta országgyűlési válasz- tás idején a semmiből hirtelen előtűnnek a pénzre hajtó, sohasem látott kamupártok – nem mellékesen az ellenzéki szavazók dolgának nehezítésére szerveződve. És így már teljesen felesleges feltenni a költői kérdést, hogy vajon miért nézik tétlenül – a máskor, más ügyek- ben oly szorgos – hatóságok a tömeges és nyilvánvaló választási csalásokat…
***
Lévai Katalin pártja tavaly márciusban előbb Zuglóban bukott le a Fideszével egyező aján- lások miatt, majd a 168 óra arról írt, hogy a XV. kerületet lefedő 12. választókerületben is felmerült a gyanú, hogy egyeznek az ajánlások. A Fidesz akkor a zuglói ügyre reagálva azt közölte: „amennyiben a kerületben az országgyűlési képviselői jelöltállításokkal kapcsolat- ban bármilyen szabálytalanság merült fel, azt azonnal vizsgálják ki. Ez a választási szervek feladata.” Lévai Katalin pedig, ha jól emlékszem (persze, hogy jól emlékszem), egy zenés, táncos matiné keretében tetőtől talpig felháborodva beígérte, hogy a szerinte hazug állí- tások miatt feljelentést tesz. Lehet erről esetleg tudni valamit? Csak kérdem. (Akinek van gyomra meg kedve hozzá, itt megnézheti a Lévai Katalin 2018 márciusában Rónai Egonnal ezzel kapcsolatban folytatott beszélgetését, illetve elolvashatja a részleteket).
(Forrás: Hunvald-blog)
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.