Németh Gábor: Értem én

A napokban újra megjelentek a kamu- és valódi drogkereskedőkre figyelmeztető feliratok a Kazinczy utcában. A rendőrség most példás gyorsasággal intézkedett – és a drog/áldrog árusok helyett bevitték azokat, akik a figyelmeztető feliratokat felfújták az úttestre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az erzsébetvárosi térfigyelő központba 11 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy két férfi festékszóró flakonnal a VII. kerületi Kazinczy utcában több helyen is angol nyelvű feliratokat fújt a járdára. A rendőrök a két férfit tetten érték, elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket és kezdeményezték bíróság elé állításukat. Rongálás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük.

Értem én, hogy rongálásnak minősül és a rendőrség erre elvitte őket, de a kamu és az igazi drogdilerek ellen kellene talán minden erővel fellépni! Miközben Belső-Erzsébetvárosban teljesen nyíltan az utcán, mindenki orra előtt kínálgatnak fűnek-fának drogot, vagy annak hazudott valamit, a rendőrség mégsem tesz semmit. Illetve dehogynem: mind a két járda- festőt bevitték, tették ezt természetesen a jog, a rend, és a lakosság védelmében.

Hozzátenném, hogy Erzsébetvárosban 2018-ban összesen tizennégy (14!!!) kábítószeres bűncselekmény jutott el nyomozati szakaszba. 14 darab egy év alatt itt a “bulinegyedben”!

Németh Gábor János, önkormányzati képviselő

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.