Az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolatának lehetséges forgatókönyvei.

„Az Európai Néppártban nagyon erős a hatalmi ösztön, nem szokott saját tagjaitól megválni. Főleg, ha sikeresek, és főleg, ha kormányon vannak” – említette pár éve egy forrás, miért is tartja valószínűtlennek, hogy a Fideszt valaha is kizárják. És bár az EP jelenleg legerősebb pártcsaládjaként az EPP valóban nem szokott búcsút inteni saját tagjainak, elképzelhető, hogy Magyarország nemsokára azzal büszkélkedhet: két tagpártot is sikerült kiléptetni.

A második lehet a Fidesz. Az első az MDF volt, amely a 2004-es választás után érte ezt el azzal, hogy egyetlen EP-képviselője, Bokros Lajos az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához csatlakozott. A magyar politika változásait jelzi, hogy ennek hatására még abban a Magyar Nemzetben jelentek meg a Bokros Lajost szélsőségesnek bélyegző írások, amely most „felszólította” a kormányt, hogy válassza az elpuhult EPP helyett a bevándorlást ellenző euroszkeptikusokat. A Konzervatívok és Reformerek, a David Cameron által gründolt, a torykat az EPP-ből kiszakító képviselőcsoport pedig akkor inkább még puha euroszkeptikusokból állt.

Míg David Cameron és a toryk annak idején inkább kiszakították az MDF-et az Európai Nép- pártból, a Fideszt az elmúlt időszakban, nem szándékoltan, inkább segítették a maradásban. Manfred Weber néppárti frakcióvezető belső pártfórumokon azt mantrázza: nem akarja, hogy a Fidesz kizárásával Magyarország EU-ból való kilépéséhez, a „Huxithoz” adja meg a kezdő lökést, hiszen – így Weber – a Brexit is Cameronék kiszakadásával kezdődött.

E hasonlat nem állja meg a helyét (csak egyetlen pont: a magyar közvélemény jóval kevésbé euroszkeptikus, mint a brit), de a helyzet drámaiságát jelzi, hogy ez a korábban még hatásos érv sem elegendő ahhoz, hogy visszatartsa a Fidesz kizárását követelőket, e sorok írásakor 13 tagpártot.

Három forgatókönyv létezik: a Fidesz kizárása, tagságának felfüggesztése, illetve a párt bent tartása. A döntést egyelőre nehezen látni, hiszen nem csak a távozását eredetileg nem ter- vező Orbán Viktor, valamint az álkeménykedő – de leginkább a Fidesz marasztalásán dolgozó – Weber az egyetlen játékos a képben. A korábban Orbánt a barátjaként emlegető Joseph Daul néppárti elnök egyértelműen a Fidesz minél gyorsabb kizárását követeli. Az Orbán ellen szövetkező néppárti képviselők száma a frakció csaknem egynegyede. Egyes skandináv és Benelux államokbeli, liberálisabb tagpártok már kilépéssel fenyegetnek, amennyiben a Fidesz bent maradna.

Csakhogy míg az előbbiek várhatóan valamelyik, az európai mainstreamhez tartozó pártba távoznának, olyanba, amellyel Weber a következő ciklusban együttműködne, a Fidesz a „má- sik oldalra”, a szélsőjobboldali pártokhoz ülne át. Ezzel akár 28 képviselővel is csökkentheti az Európa-barát és az euroszkeptikus oldal közti várható különbséget – hiszen a Fidesz akár 14 fős delegációját ebben az esetben ki kéne vonnunk a néppárti frakciójából, és az euroszkeptikusokhoz számítani.

De a Fidesznek is vannak szövetségesei, és nem csak a keményvonalasabb kelet-európai és nyugat-balkáni (például szlovén, horvát) konzervatív pártok között. Az új tagállamok ódz- kodnak is attól, hogy valakit a keleti blokkból zárjanak ki, hiszen ez szerintük precedenst teremthet, és ki tudja, melyik lesz a következő megleckéztetendő, nem kellőképp demokra- tikus új tagállam (ezt a szolidaritást a Sargentini-jelentés megszavazásánál is láthattuk). Ezért a Fidesztől egyre nagyobb távolságot tartó pártok (a bolgár GERB, a cseh TOP 09) sem szívesen vállalják nyilvánosan a kritikus véleményüket, de a szavazáson még okozhatnak meglepetést. Mint ahogy a lengyel képviselők is.

A Fidesznek ugyanakkor vannak fontos támogatói (dél)nyugaton is. Ennek oka egyrészt ideológiai: a néppárti fősodor jobbra tolódása. Ott vannak a szélsőjobboldali Nemzeti Fronttal versenyező, erősen jobbra tolódott francia republikánusok vagy az olasz kormány- ban az Öt Csillag Mozgalmat koalíciós partnerként leváltani és az Orbánt dicsőítő Matteo Salvini szélsőjobboldali Ligájával kormányozni készülő Silvio Berlusconi pártja, a keleti és nyugati tagállamok közti hídszerepet magának vindikáló, a szélsőjobboldali Szabadságpárttal együtt kormányzó osztrák Néppárt és a kormányt vezető Sebastian Kurz. Ők sok-sok követ megmozgattak az elmúlt napokban a Fidesz marasztalása érdekében. (Ebben az „ellenmoz- galmat” szervező Fidesz-politikusoknak, például Gulyás Gergelynek is komoly szerepe volt.) Az ideológiai mellett ugyanakkor e támogatásnak pragmatikus oka is van: az a megfontolás, hogy az EU-ban a Néppártot (is) domináló németekkel szemben kell az ellenerő.

A Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése vélhetően csak elodázná az elkerülhetetlen kilépést/kizárást, így két szcenáriót érdemes végiggondolni: a maradást és a távozást.

Ha a Fidesz marad, az szinte elkerülhetetlenül a pártcsalád szakadásához vezet, hiszen felszínre hozza és felszínen is tartja a z EPP-n belüli egyre mélyebb ideológiai ellentéteket. Így nem zárható ki, hogy nem az EPP lesz a legnagyobb formáció, és az európai középjobb fragmentálódik.

Ez akár Weber bizottsági elnöki álmainak végét is jelentheti, mert a zöldek, a szociáldemok- raták és a liberálisok megvonhatják tőle a támogatásukat az Orbánnal szemben tanúsított gyengesége miatt. Így Orbán egyre dominánsabbá válhat a zsugorodó, egyre konzervatívabb EPP-ben, hivatalosan is az európai mainstream tagja maradhat, ami megóvhatja az illiberális kalandjai miatti komolyabb gazdasági és politikai szankcióktól.

Ami a kizárást illeti: érdemes hűteni az elvárásokat azzal kapcsolatban, hogy ez a szcenárió a magyar szavazók számára és a demokrácia szempontjából bármilyen rövid távú előnnyel járna. A távozás után Orbán még hangosabban mozgósítaná a szavazóit az Európai Unióval szemben. Szavaiban egyre gyakoribbá válnának az EU szétesésére vagy az abból való kilé- pésre vonatkozó utalások. Igaz, Orbánnak több intézményes korláttal kellene szembenéznie, és a mainstreamből való távozás hatással lenne a korrupcióval, a finanszírozással kapcsolatos döntésekre, illetve a Magyarországgal szembeni eljárásokra.

Vétókkal és obstrukcióval lehet ugyan befolyásolni a döntéseket, de az intézmény- rendszer bosszújával számolni kell. Ezért a rendszer fenntarthatóságának kilátásai romlanának, miközben a kormányzás stílusa tovább durvulna. A magánzsebekből is kieső uniós pénzeket a fideszes elit keleti forrásokból pótolná,

még többet feladva az ország gazdasági önállóságából, amelyet szavakban továbbra is Brüsszeltől féltene. A Fidesz kizárása elsősorban az EU közösségének szempontjából lenne fontos, mert egyértelművé válna, hogy az EU saját pénzéből történő belső bomlasztása nem marad következmények nélkül, és hogy van korlátja annak a Daniel Kelemen által leírt „tekintélyelvű egyensúlynak”, amelyben a demokratikus állami és államközi szövetségekben a nagyobb tagállamok – anyagi és politikai érdekekből – tolerálják egyes perifériás országok diktatórikus viszonyait.

Bár Deutsch Tamásnak nincs meghatározó politikai és intellektuális szerepe a párt Európa-politikájának formálásában, tünetértékű, hogy a Fidesz EP-képviselője 2014-ben még Juncker-táblák erdejében kampányolt a Hősök terén az akkori néppárti jelölt mellett, most pedig Soros emberének nevezi az Európai Bizottság vezetőjét. Ez jelzi, hogy

a Fidesz fénysebességgel távolodik az EU fő sodrától, és hogy ténylegesen már az euroszkeptikus populista jobboldal a politikai hazája. A kizárással így a Fidesz oda kerülne, ahová való: a szélsőjobboldali, etnonacionalista, oroszbarát, az EU bomlasztásában érdekelt pártok klubjába.

Az EPP-n  kívül ugyanakkor a Fidesz destruktív ereje nem nőne, hanem csökkenne. Így mos- tani döntésével az EPP azt is megmutatja, van-e az európai mainstream részeként túlélési ösztöne – ami nélkül a hatalmi ösztön sem sokat ér.

(Forrás: 168 óra)