Kongresszus előtt az MSZP

Az MSZP szombati kongresszusán várhatóan elfogadják a párt uniós programját és az EP-választásra szóló jelöltlistát.

A program végleges, a lista azonban még alakulhat a küldöttek jóváhagyása után is. A kongresszus ugyanis egyfajta nyílt listára bólint rá, azaz meghatározza, azokat a helyeket, ahova – ha más pártok is közös listán szeretnének indulni az MSZP-vel és a Párbeszéddel – be lehet szúrni a csatlakozó formációk jelöltjeit.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a Demokratikus Koalíció (DK) közös listát akarna, akkor a húzóembere valószínűleg a szocialisták első két jelöltje között kapna helyet. Azaz amíg most az MSZP névsor-tervezetének élén Ujhelyi István áll és Szanyi Tibor követi, míg a párbeszédes Jávor Benedek a harmadik, addig egy közös lajstrom esetén Ujhelyi, Molnár Csaba DK-alelnök, Szanyi Tibor, Jávor Benedek lenne a sorrend.

Forrásaink szerint a nyitott lista inkább elvi, semmint valós politikai lehetőség. Miután ugyanis kiderült, hogy a Jobbik nem alakít közös listát az LMP-vel, a DK bátrabban választ különutas megoldást: nem kell attól tartania, hogy a Jobbik-LMP szövetség látványosan jobb eredményt ér el a magányosan induló balpártoknál – és emiatt megerősödnek az alkupozíciói az önkormányzati választásokat megelőző tárgyalásokon. (Az más kérdés, hogy a DK-ban így is vannak támogatói a közös indulásnak, mondván: külön egy képviselője biztosan lesz a pártnak, ám a kettő már kérdéses, pedig jelenleg ennyi a brüsszeli létszám.)

Ahhoz persze, hogy a listatervezet a kongresszus elé kerüljön, a választmánynak is szentesítenie kell azt pénteken. A névsor egy többfordulós folyamat eredménye: a helyi szervezeteknek decemberig kellett megnevezniük, kit látnának szívesen a listán, valamint annak élén. (Utóbbi pozícióra a nagy többség Ujhelyi Istvánt – a párt egyik EP-képviselőjét – javasolta.) Következő lépésként a pártelnök terjesztett be egy verziót az elnökségnek, amelyet a vezérkar elfogadott – ezt vitatja most meg a választmány.

Az MSZP parlamentjének “becézett” testületben azonban felbukkant egy másik törekvés is, miszerint a választmány ne az elnökség által elfogadott névsorról döntsön, hanem maga válassza ki a listavezetőt. Az ötlet nem független attól, hogy Szanyi Tibor úgy döntött: szívesen vezetné a listát. Hogy mi hajtja a szocialisták másik brüsszeli honatyáját, arról szórnak a vélemények: a többségi mondás szerint fölé lő, így akarván biztosítani második helyét a lajstromban; a kisebbségi vélemény szerint valóban listavezető akar lenni.

Mindenesetre a szabályok szerint az EP-lista konszenzussal kerül a kongresszus elé: azaz az elnökség nem hagyhatja figyelmen a választmány akaratát, és ez fordítva is igaz. Azaz a két testületet köti a megállapodás-kényszer, már csak azért is, mert a kongresszus már úgynevezett zárt listára szavaz, amire nem kerülhetnek fel új nevek a helyszínen, és a sorrendje sem változhat. Forrásaink többsége szerint egyébként az elnökségi papírforma érvényesül, azaz Ujhelyi István vezeti a listát.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.