Miért nem csenget a postás?

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, még most is tízezrével vannak olyanok, akik nem kapták meg a nyugdíjukat annak ellenére, hogy péntekre ígérte az utalást a Magyar Államkincstár (MÁK).

„Nem kéne szórakozni a nyugdíjasok pénzével” – hangoztatta. Hozzátette: péntek reggelre, a banki nyitásra több mint egymillió ember számláján kellett volna ott lennie a pénznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az özvegyi nyugdíjakat, az árvaellátást és a baleseti járadékot sem utalták el határidőben.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a Fidesz 2018 áprilisában arra kapott megbízást, hogy működtesse az államot. Az állam pénteken nem működött, legalapvetőbb funkcióját nem látta el, nem tudta időre elküldeni a nyugdíjakat – közölte.

Elmondta, a Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja az erről történő tájékoztatást is. Amennyi- ben a kormány előre tudta, hogy probléma lesz, ki kellett volna állnia és tájékoztatni kellett volna a nyugdíjasokat a késedelmes kifizetésről – mutatott rá. Szerinte a kormánynak óvin- tézkedéseket is kellett volna tennie, a helyi önkormányzatokon keresztül biztosítania kellett volna, hogy azok, akik rászorulnak, élelmiszercsomagot, illetve egyéb ellátást kapjanak.

Kifogásolta, hogy a kormány nem kért bocsánatot a nyugdíjasoktól. Jelezte, írásbeli kérdéssel fordulnak az illetékes minisztériumhoz, azt tudakolva, miért csúszott a kifizetés, mik lesznek a következményei, mikor indítanak vizsgálatot, és mi a garancia arra, hogy nem fordul ilyen elő többet.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.