Fideszes nagyurak

Az MSZP szerint komoly betegellátási válság van Magyarországon, a „fideszes nagyurak” azonban nem akarnak ezen segíteni, miközben saját maguknak külön VIP-ellátást biztosítanak – mondta Korózs Lajos, az MSZP képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke a Honvéd kórház bejárata előtt újságíróknak azt mondta: a Fidesz károkozása az egészségügyben már nemcsak „rettegő betegekben”, hanem „halottakban is mérhető”. Megerősítette, hogy az MSZP büntető- feljelentést tett az elbocsátott szívsebész elhunyt betege ügyében, és kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy közérdekű adatigénylést nyújt be az esetről készült vizsgálati anyag nyilvánossága érdekében.

A szocialista politikus bírálta a kormányt az egészségügyi várólisták miatt, mert szerinte Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának állításával ellen- tétben, soha ilyen hosszúak nem voltak a várólisták Magyarországon, mint jelenleg.

Az MSZP szakpolitikusa azt is felrótta a kormánynak, hogy nem hozzák nyilvánosságra a kórházi fertőzések számáról szóló nyilvántartást, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a héten már két kórház sürgősségi osztályának vezetője mondott le, Pécsett és Veszprémben.

Korózs Lajos a „pofátlanság netovábbjának” nevezte, hogy eközben a népjóléti bizottságban a kormánytagok VIP-ellátásáról szóló vitában a „fideszes nagyurak” úgy gondolták, van Magyarországon elég orvos és nővér ahhoz, hogy Honvéd kórházban külön részleget bizto- sítsanak saját maguknak. Megerősítette: az MSZP népszavazást kezdeményez a miniszterek, államtitkárok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről.

Úgy vélte: gőzerővel folyik a kétszintű egészségügy kialakítása, és az erről szóló dokumentum már elkészült a minisztériumban. Mikor hozzák nyilvánosságra, hogy fizetőssé akarják tenni az egészségügyet? – tette fel a kérdést.

Forrás: MTI / Sztárklikk

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.