Németh Angéla, az ellenzék közös jelöltje nyerte a Budapest XV. kerületében tartott időközi polgármester-választást. A posztért a fideszes László Tamás és a Munkáspárt jelöltje Kerezsi László indult még.
Íme az eredmény 100 százalékos feldolgozottságnál:
- Németh Angéla, RÁTE-Szolidaritás (a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az MLP támogatásával): 11 287 szavazat (50,95 %)
- László Tamás, Fidesz-KDNP: 10 590 szavazat (47,81 %)
- Kerezsi László, Munkáspárt: 275 szavazat (1,24 %)
Az utóbbi időben nem sok sikerélményük volt az ellenzéki pártoknak, de ezzel a győzelem- mel legalább egy hagyományosan baloldali kerületet meg tudtak tartani. Némethet a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok is támogatták, hivatalosan viszont egy helyi civil szerve- zet, a Rászorulókat Támogatók Egyesülete és a Szolidaritás jelöltje. A Jobbik és az LMP nem támogatta Némethet, de nem is indítottak ellene senkit.
A kampány nem a fairplay szellemében zajlott, fideszes aktivisták szombaton és vasárnap is azzal riogatták a helyieket, hogy az ellenzék sikere esetén megszűnne a kerületben az orvosi ellátás.
Rákospalotán azért tartottak időközi polgármester-választást, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották, a két tisztség pedig összeférhetetlen.
László Tamást az elmúlt időszakban leginkább iskolai kampányolásaival hívta fel magára a figyelmet. A fideszes politikus márciusban gyerekek között próbálta népszerűsíteni pártját: a Kontyfa iskola előtt narancsot és fideszes tollat osztogatott a gyerekeknek. Akkor az aktivis- tákat az igazgató felszólította a távozásra, de ők maradtak. A választási bizottság akkor elmarasztalta László Tamást, akit viszont ez nem tartott vissza attól, hogy a tanévnyitón is kampányoljon.
(Forrás: 24.hu)
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.