„Orbán a honvédségi csapatszállítónak hazudott kormánygéppel utazott Izraelbe.”
Na, ugye. (Harangozó Tamás)
Az elmúlt napok slágertémája, hogy szerdán egy Hungarian Air Force feliratú repülővel érkezett meg népes delegáció élén Tel-Avivba Orbán Viktor és felesége. Ez az az Airbus, amit határozottan nem kormánygépnek vett meg még tavaly a honvédség cirka 10-15 milliárd forintért (a pontos árat a mai napig nem tudni), és amire februárban azt mondta Simicskó István, az akkori hadügyminiszter: “a most beszerzett Airbus A319-esek nem kormánygépek, feladatuk a csapatszállítás, polgári személyek evakuálása és sebesültszállítás.”
Az akkor még létező Lázár János is hasonló kijelentést tett: Simicskó István mandátuma nem kormánygépek beszerzésére szól, hanem „a légi szállító képesség helyreállítására.” Tehát lassan mondom, hogy mindenki megértse: “N-E-M K-O-R-M-Á-N-Y-G-É-P!”
Értem én. Nem kormánygép, hanem csapatszállító. Orbánt és csapatát szállítja. Végül is nem hazudtak (nagyot), csak épp egy csöppet meghajlították a valóságot. Ahogy szokták.
További szép napot meg kellemes hétvégét mindenkinek.
P.s.: Az Airbus kormányzati célokra való használatával nem is lehetne gond, ha nem tagadta volna kategorikusan ezt a kormány. Illetve az is kifogásolható, hogy mivel a honvédség sze- rezte be az egykori Air Berlin korábbi gépét, nemzetbiztonsági okokból sem az eladó, sem a vételár nem volt nyilvános. (via Zoom)
***
Nagy nehezen csak bevallották, hogy több mint 300 millió forintot utazott el tavaly Orbán Viktor. Persze közpénzből. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Népszava közérdekű adatigénylése nyomán közölte: a magyar kormányfő 2017-ben 67 napot töltött hivatalos kiküldetésben külföldön, a 33 úti cél túlnyomó többsége pedig valamelyik európai ország volt. Úgy tűnik azonban, a kontinensen kívüli utak fontosabbak voltak a kabinet számára, a legnagyobb delegációk ugyanis Törökországba, valamint Távol-Keletre kísérték el a kormány- főt. (Törökországba 69 fő, Vietnamba 54 kísérte.) Lapunk kikérte a delegáció tagjainak nevét is, ám a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium ezeket az adatokat nem adta ki. (via Népszava)
(Forrás: Hunvald-blog)
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.