Külön tette le az esküt az MSZP

Külön tette le esküjét az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség, ezzel az Orbán Viktor által kialakított rendszer ellen tiltakoztak.

A politikusok a 13. kerületben a köztársaság kövénél tettek esküt az „európai demokratikus Magyarországra”. A szocialisták frakcióvezetője, Tóth Bertalan arról beszélt, hogy egy valódi köztársaságban nem fordulhatott volna elő, hogy ilyen rendszerszintű manipulációval befolyásoljanak egy választást. Karácsony Gergely arról beszélt: küzdeni mennek a Parlamentbe, nem melegedni.

„Küzdeni megyünk, hogy minden nap megkérdezzük a kormányt, hogy mit tett azért, hogy Magyarország szabad és egyenlő polgárok közös otthona legyen. Hogy képviseljük azokat, akiket meggyötörtek, akiket megaláztak és feltegyük azokat a kérdéseket, amiket az utca polgárai tennének föl a miniszterelnöknek és a kormányának” – mondta a Párbeszéd társelnöke.

atv.hu

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.