Ő csak segít

Egy eseménydús szombat után vagyunk, persze csak ha az ingyentejosztást eseménynek és dúsnak vesszük. Mi annak vesszük, mert igen dicséretesnek tálaljuk, hogy Bajkai István tojásügyi szaktekintély immáron tejet is osztott – lassan már tényleg mindenét a kerületi szegényeknek adja, mert Teréz anyaként jó úttörőként ott segít, ahol csak tud. Most épp a Garay téren tudott. És egészen biztos, hogy önzetlenül, mert kampány ugye még nincs, kampányolni ugyanis a szavazást megelőző 50. naptól – vagyis február 17-étől lehet. Így aztán bizton állítható, hogy tényleg csak segíteni szeretne a rászorulókon.

Bajkai István nyilatkozik, az MKKP trollkodik (Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet)

Bajkai most 500 liter tejet osztogatott szét – lakcímkártya alapján. És állítása szerint ezúttal is „saját” pénzből állta a jótékonysági akciót, aminek persze semmi köze a közelgő válasz- táshoz, de azért – biztos, ami biztos – ahogy korábban a tojásos dobozokon, most a tejes flakonokon is feltüntette nevét meg a pártját, ahová tartozik.

Az meg már csak hab volt a tortán, hogy a Kétfarkúék „tejhatalmat” követelve nem kicsit megtrollkodták tejosztást, ami ugyan nagyon nem szép dolog, de jókat lehet röhögni rajta. (Megj.: az osztás biztonságos lebonyolítására talán mégis a Valton Security-t kellet volna felkérni, az önkormányzat szabadnapos dolgozói helyett, nem?)

Jó éjt mindenkinek.

***

Bajkai István, VII. kerületi fideszes alpolgármester a Fidesz képviselőjelöltje a 2018-as választáson a VII. és a VI. kerület egy-egy részét magába foglaló választókerületben, ennek megfelelően ezerrel folyik a kampánya. A kerületben osztogatott Körúti Korzó nevű lapban laponként 10-20 képet közölnek róla, karácsonykor különkiadást is ígértek vele, amiben a konyhájába is bepillanthatunk, emberei házról-házra járnak, hogy elérhetőségeket kérjenek, hogy a helyi Fidesz, tehát Bajkai eseményeiről nehogy bárki lemaradjon. De Bajkai zongorá- zik az időseknek, Bajkai a rendőrökkel járőrözik, ha kell. (via Index)

(Forrás: Hunvald-blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.