Nemzeti Együttpusztulás Rendszere

 

Egyre nagyobb a munkaerőhiány
… gyakorlatilag minden piacképes szakmában. Automatikus a válasz, hogy naná, mert elmennek külföldre dolgozni. Igen, aki képes a piacon megélni, elmegy külföldre.

Itthon ennek megfelelően nő a másik divatos stratégiát követők aránya: azoké, akik nem munkából, hanem talpnyalásból akarnak megélni. Aligha véletlen, hogy a levélszavazás tiltásával az előbbiek véleménynyilvánítási lehetőségét korlátozzák drasztikusan, miközben a zömmel Fidesz-szimpatizáns „határon túli” magyarok közül már csaknem egymillióan kaptak választójogot — ők persze szavazhatnak levélben.

Főleg az informatikus kevés, pedig őket aztán tényleg jól fizetik. Ennek ellenére a „mér- nök-informatikus és programtervező informatikus szakokra az idén alig mintegy ötezren jelentkeztek, miközben felmérések szerint ennek a háromszorosára volna szükség”. (24.hu)

Ehhez azonban olyan érettségizők kellenének, akiket az iskolában önálló gondolkodásra tanítanak és a piacképes tudás tiszteletére nevelnek. Ehelyett az oktatás „fejlesztésének” iránya a napi tornaóra, valamint a hit- és/vagy erkölcstan. A NER iskolarendszeréből kikerülő fiatal jellemzően nem megy informatikusnak.

Mára eljutottunk odáig, hogy már egyszerű melósból (segéd-, illetve betanított munkásból) is kevés van, főleg az építőiparban. Ennek jóformán egyetlen oka kormányunk másik nagy vív- mánya, a közmunka, amelynek már a neve is csúfság: a „munka” fogalmának megcsúfolása. Erős, egészséges emberek sertepertéléssel és egyéb látszattevékenységekkel keresik meg a nyomorszintű megélhetésre valót — és beérik vele. Inkább a nyomorszintű megélhetés helyben, mint hogy el kelljen menni, és alig többért fizetni a szállást, ingázást, a drágább ételt stb. — nem éri meg.

A közmunkához pedig szintén nem tudás kell, hanem lojalitás. Aki „jóban van” a munkát osztó polgármesterrel, az kap, aki meg nem, hát az ráfázott. Mivel közmunkás kevesebb van, mint jelentkező, nagy a verseny a helybéli potentát kegyeiért. Amióta a telefonokkal lehet fényképezni, bárki igazolhatja, hogyan szavazott. A telefonját pedig mindenki beviheti a fülkébe. Ha nincs neki, idejében kap egyet, és még azt is megmutatják neki, hogyan használja.

A Nemzeti Együttpusztulás Rendszere folyamatosan tökéletesedik.

Fügedi Ubul

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.