Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy csökkentse a gáz árát, és ne károsítsa meg tízmilliárdokkal a magyar családokat – mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Azt mondta: a Fidesz-kormány 2014 óta nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a nemzetközi piacokon jelentős mértékben csökkent az energiahordozók ára, így a kőolaj 50-60 százalékkal olcsóbb, mint a korábbi időszakban, ugyanakkor a magyar családok 3 éve ugyanazt az árat fizetik, mint 2014-ben.
Hangsúlyozta: az árkülönbözet 2016-ban több mint 50 milliárd forint volt, amely szerepelt a Magyar Földgázkereskedő mérlegében. Hozzátette: ez az összeg az éves 3,5 milliárd köbméteres lakossági fogyasztáshoz viszonyítva azt jelenti, hogy egy köbméter földgázért áfával együtt közel 19 forinttal többet fizetnek a magyar családok, mint amennyiért a földgázkereskedő azt beszerzi. Egy átlagos háztartás plusz költsége így meghaladja a 22 ezer forintot évente, vagyis átlagban kéthavi gázszámlával többet fizettet a fogyasztókkal a Fidesz-kormány, amely így bruttó 64,5 milliárd forintot vesz ki a magyar családok zsebéből.
Az MSZP 2014 óta kilenc alkalommal kezdeményezte a gázár csökkentését, azonban erre a Fidesz mindig nemet mondott – mondta Tóth Bertalan. Közölte: az MSZP a parlament őszi ülésszakában törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a gáz árának csökkentése érdekében. Erre azért is szükség van, mert 2016. decemberi adatok szerint 100 ezer kikapcsolt fogyasztó, 1,8 millió díjhátralékos fogyasztó és 62 milliárd forintos díjtartozás volt az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatásban, és ez növekvő tendenciát mutat – tette hozzá a politikus.
Kapcsolódó dokumentum:
Itt a bizonyíték: tízmilliárdokkal károsítják meg a fogyasztókat ( 1.63 MB )
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.