Nyugi, nyugi, ne parázzon senki, ha ilyesmit lát a kerületben, illetve Budapesten. Én ma reggel találtam a Narancson, és semmiképp nem kihagyható: A fideszes Kocsis Máté „mellen és háton is viselhető”, na és pénzt hoz a Pride-nak. Ezt írják: A józsefvárosi polgármester annyira utálja a melegfelvonulást, hogy frászt fog kapni, ha ezt meglátja.
Kocsis Máté már többször nekifutott annak, hogy a budapesti melegfelvonulást száműzni kellene valami olyan helyre, ahol gyakorlatilag nem látja őket senki. Még 2015-ben a Nagybani Piac parkolóját javasolta. A felvonulók ezért és még számos más hasonló meg- nyilvánulásáért is a szívükbe zárták a kerületi polgármestert, akit a pólójukon magukkal is vittek a Pride-ra. Egy ilyen felsőt árvereznek most el, a licitből befolyt pénz pedig megy a július 8-ára tervezett megmozdulás szervezésére.
Hiába no, csupa móka, kacagás az élet.
***
Kerületi közösségioldal-szerkesztőt keres az ittlakunk.hu. Olyan embert keresnek, aki
- kitűnő fogalmazási képességgel megáldottat, jó helyesírót
- olyat, akik érdeklődik a helyi ügyek iránt, a játszóterektől a boltokon és kocsmákon át az önkormányzatig
- tiszteli a tényeket, pártatlan, fontos neki a környezet tisztasága, a közbiztonság, a közügyek átláthatósága, a kultúra gazdagsága és a természet
- rendelkezik legalább alapfokú számítógép-felhasználói, online szerkesztői, fotózási és fotó-szerkesztési ismeretekkel
- ismeri és jól használja a Facebook-ot
- számlaképes
Ha szívesen tudósítanád néhány kerület lakóit az őket leginkább érdeklő ügyekről, küldj egy rövid önéletrajzot és kettő – lehetőleg különböző dolgokról szóló -, egyenként legfeljebb 500 leütéses + egy fotóval ellátott hírt a környékedről a következő címre: info@ittlakunk.hu
(Forrás: A mi Józsefvárosunk blog)
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.