Sokan vagyunk, elegen leszünk

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje azzal kezdte a beszédét a Városligetben: sokan vagyunk, elegen leszünk, leváltjuk a Fideszt. Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke előtte kijelentette: hiába fenyeget veréssel a Fidesz, nem fogunk tőlük félni, megijedni.

Molnàr Gyula először gratulált Ujhelyi Istvánnak, az MSZP alelnökének ugyanis megszületett ötödik gyermeke. A pártelnök szerint nincs idő, most kell kormányt váltani. Molnár szerint a kormányzás hét éve alatt szinte minden társadalmi csoport rosszul járt. Molnár beszámolt az egyhónapos országjárásukról, azok tapasztalatairól, s levonta a konzekvenciát: a Fidesz leváltható, az ország megjavítható. Azt mondta: a Fidesz kormányzása kudarc, Orbán Viktor azonban megpróbálja másra fogni a kudarcot.

FOTÓ: Molnár Ádám

Botka László azt mondta: az oroszok, a tankok után az álomgyilkosok jöttek, így lettek a magyarok vesztesei a kétezres éveknek. „Nemcsak az álmainkat gyilkolták meg, de a jövőnket is felélték azok, akik a nép szolgálatára esküdtek fel. A Fidesz megtanította gyűlölködni a magyarokat, akik a vendégszeretetükről voltak ismertek. Az álmaink a Fidesz kezében rémálommá váltak. Botka sorolta a lenyúlásokat, a korrupciós ügyeket, s úgy összegzett: itt az idő, hogy elzavarjuk az álomgyilkosokat!

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint elemi erejű az ellenállás, a Fidesz nagyurai megrettentek, nem véletlenül. Takarodjon a Fidesz, az életünkből és a magánéletünkből! – szólította fel a kormánypártot. Szüntessük meg a nemzeti nyomor rendszerét, tegyünk igazságot! – mondta, hozzátéve: szerinte igenis csökkenteni kell a vagyoni különbségeket, ha fel akarunk zárkózni, a Nyugathoz, a világ sikeres feléhez. A jelenlegi kormány nem a nép kormánya, nem becsüli meg a melósokat, „magas ívben tesz” a bérből és fizetésből élőkre – mondta.

Botka ismertette a szombati Szép szó mellékletünkben is részletezett munkaügyi programját is, továbbá beszélt adóterveiről is. Igenis fizessenek a gazdagok – összegzett, s elmondta: rengeteg nyomorral találkozott az országban, s az embereknek bizony joggal viszket a tenyerük.

Igazságot, jogvédelmet, korrekt közteherviselést, megélhetési minimumot, esélyegyenlőséget követelt, s ígéretet tett arra: 2018-ban leváltják a kormányt, s mindezt megteremtik.

A politikus közölte, meg kell erősíteni a szakszervezeteket, vissza kell állítani az országos érdekegyeztetést, újra kell írni a munka törvénykönyvét. Azt mondta, senki ne keressen többet a közszférában a köztársasági elnöknél. Hozzátette: a magánszférában sem árt a mértéktartás, ezért ha 2018-ban megválasztják, előírja a közepes és a nagyvállalatoknak, egyeztessenek dolgozóikkal az elfogadható bérkülönbségekről.

Éljen május elseje! Éljenek jobban a magyarok! – zárta ünnepi beszédét Botka László.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.